Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Őrök megújulás..." Beszélgetések Kollányi Ágostonnal — életútjáról, s a belé torkolló esztergomi ösvényekről

— Ne beszélj ... És vajon hol? — „Bizonyítékaim" 1936-ból valók: így időben megint jócskán át kell lépnünk gimnazista éveid határán. Ugyanakkor mégis helyben maradhatunk, azaz egyrészt Esztergomnál, hiszen az itteni sajtóban böngészve találkoztam jónéhány írásoddal; másrészt a legutóbbi témánknál. Olvasmányaidról érdeklődtem, s az egyik cikkedben ezekről is sokat elárulsz... — De végre te is elárulhatnád, hogy tulajdonképpen miféle ifjúkori zsengéimet szeretnéd a fejemre olvasni? — En ugyan nem; te azonban tényleg ilyesmit tettél egy fiatal esztergomi költő-jelölttel... De ez hosszabb kitérőt kívánna: nem tudom, volna-e kedved időt szánni rá? — A legjobbkor kérdezed: amikor már kellően kíváncsivá puhítottál... Most már rajta, meséld csak. — Nem mese ez, hanem egy irodalmi sajtó-vita „hiteles krónikája", kivonatos feljegyzéseimből rekonstruálva .. . Nos, az Esztergom és Vidéke 1936. augusztus 2-i száma közölte egy nagyon ifjú helyi dalnok versét, ezzel a sokat ígérő címmel, illetve ajánlással: „Üzenet a költőcskéknek. — Küldöm azoknak, akik avatatlan kezekkel próbálnak játszani a költő szent lantján". És íme, a vers lényegi „üzenete": „ ... apró kis rímverők, vérszegény dalosok . .. Sohsem lesz beért terméslek, csak nálam érik gabona, s biztosan, győztesen aratok, ha vetek. No, ne haragudjatok, amiért szép-jobban dalolok én, a tizenkilencéves gyerek". — Hát szerénynek éppen nem mondható. De istenem, mikor legyünk szerénytelenek, ha nem tizenkilencévesen, ráadásul művésznek érezve magunkat? — tiío várj csak: a versike hozzászólásra indított valakit, aki nem volt ilyen elnéző, noha 23 évnél ő sem számlált többet. . . Mindenesetre ettől a bizonyos Kollányi Ágostontól — mert így hívták — már láthatóan eléggé távol állt a magamutogató „zsenigőg" .. . Annál közelebb az a kritikus önértékelés, ami egyéniségedet — szerintem — máig alapvetően meghatározza. Hajdani soraidban nem egy művészfióka keresi önjelöltsége igazolását, hanem egy nagyon fogékony ifjú olvasó az alkotás örök önelégületleneinek követhető tanítását. . . Idézlek: „Kedvenc olvasmányaim nagy íróknak és művészeknek naplói és levelezései, s főként azt keresem bennük, hogy az emberi szellemnek ilyen halhatatlan reprezentánsai hogyan értékelik önmagukat és műveiket. Az ilyen könyvekből készített jegyzeteimet olvasgattam, amikor kezembe kerültek e sorok ..." Itt kb. azt idézed az augusztus 2-án megjelent versből, amit az előbb én. És ezután szólítod hadrendbe — a te jegyzeteidből — nagy példaképeidet, így: „Tolsztoj írja egy barátjának egyik regényéről: ,Minden rossz benne, mindent át 125