Esztergom Évlapjai 1981

Dr. Geday Gusztáv: Rudinai Molnár István (1851—1920)

maradt borászatunk színvonalát emelni. Entzel szemben — aki Chaptal, Gall és Petiot eljárásait tökéletesen átvehetőnek tartotta — Molnár rugalmasabb volt, s a magyar körülmények között azokat csak kuriózumnak tartotta, azonban határozottan fellépett a magyar bor hírnevének megvédése érdekében az iparszabadság címszava alatt folytatott borpancsolás ellen. Nagy gondot fordított hallgatói alkalmazott-kémiai ismeretének bővítésére. S ez volt akkor a magyar borászat kulcskérdése. De a kémiai ismeretek mellett nem hanyagolta el az akkor kialakulásában lévő mikrobiológia és módszereinek alkalmazását (főleg az erjesztéssel kapcsolatosan) a borászatban. Hasonlóan nagy figyelmet fordított az egyéb fejlett borászati technológia (melegítéses vörösbor-készítés, korai fejtés, üzemi méretű derítés stb.) ismertetésére, terjesztésére. Az okszerű borászat másik pillérének a célszerű szőlészetet tartja. Dr. Entz eszméit fejti ki oktató, ismeretterjesztő munkája folyamán, amikor hirdeti: csak megfelelő helyre, fekvésbe, forgatott talajba, kevés és a legmegfelelőbb szőlőfajtákat telepíteni. A korszerű szőlész és borász munkájához elengedhetetlenül hozzátartozik Molnár szerint az állandó továbbképzés. Ezt maga is élénken bizonyítja. A budapesti Vinczellérképezde könyvtárába a modern francia, német és olasz lapok mellett alapvető kémiai, fiziológiai munkákat szerez be tanártársai és saját tudásának elmélyítésére. Nincs még 35 éves, de szava itthon és külföldön is mérvadó. Oktatói tevékenysége országos jelentőségűvé válik a filoxéravész kibontakozásakor. Óriási energiával dolgozik, keresi sokadmagával a megoldást. Külföldi tanulmányútjain egész Európa szőlészeinek munkáját látja a filoxéra elleni küzdelemben. Helyesen méri fel a lehetőségeket és választja ki a legtökéletesebb megoldást. Az oltványkészítés hazai hirdetésével, s az ezen a téren kifejtett elméleti és gyakorlati munkájával elévülhetetlen érdemeket szerzett a kötött talajon lévő magyar szőlők helyreállítása terén. A filoxéra-kérdésről itthon is több munkát adott közre, de a Parey Kiadó felkérte, hogy ismertesse németül is a problémakört. 1895ben jelent meg Berlinben Czéh Andrással közösen írott műve: ,,Anleitung zum Weinbau in Reblausgebieten" címmel. E munkában kritikus összefoglalását adja a szőlőszaporításnak és az oltási eljárásoknak, az affinitás kérdését'is felveti — saját tapasztalatai alapján — és rámutat a szőlőfelújításban való alkalmasságukra. Itt ismerteti igényes, tudományos alapossággal a szőlőtalajókat, azok osztályozását és az immunitás kérdését. Elmélyedt munkát fejtett ki az ampelográfia területén. Világosan latta a szőlőfajták termesztési jelentőségét, ezért végzett éveken át fajtakísérleteket. Bár ezek nem voltak szabályos, módszeres összehasonlító kísérletek, mégis vizsgálatai alapján eredményesen járult hozzá a fajtaszelekcióhoz és-a rekonstrukció folyamán a fajtaszerkezet racionalizálásahoz. Munkája során már felhasználta Rátkay virágbiológiai kutatásának eredményeit. A borszőlők mellett elmélyedt a csemegeszőlő fajták értékelésében és leírásában. Főleg a legkorábbi érésűeket propagálta. Nemcsak a gyakorlati, hanem az elméleti ampelográfiát is művelte. Tevékenyen rész vett az 1873-ban alakult Nemzetközi Ampelográfiai Bizottság vitáiban, ahol a fajtarendszerezés kérdésében tett építő javaslatokat. A szőlő termesztéstechnikájával is sokat foglalkozott. Elsőként javasolta a Guyot-művelésmód adaptációját. A hagyományos alacsony fej művelésnek, 171-