Esztergom Évlapjai 1960

Enlz Géza: Az esztergomi királyi kápolna oroszlános festménye

kívül, hogy a királyi kápolnában francia mesterek dolgoztak, akik ismerhették hazájuk hasonló falfestményeit s így a tárgy választás és megoldás tekintetében adhattak bizonyos indítékot. A bizánci, spanyol és francia szálak ellenére sem gondolom, hogy az esztergomi falfestmény készítője külföldi lett volna. Az említett különbségek arra engednek következtetni, hogy az esztergomi művész dekoratív festészetében a fémművesség formai és előadásbeli sajátságai igen hangsúlyosan kapnak szót. Az oroszlános korongok egészen könnyen volnának fémlapon vésett, poncolt modorban elképzelhetők. Elsősorban éppen ez az a tulajdonság, amely határozottan elválasztja az esztergomi festményt a chartresitől s számára helyi jelleget biztosít. E mellett a rendkívül gazdag és ötletes díszítőkedv még erősebb keleti zamatot ad. A palmetták és a korongok közti térkitöltések nálunk nemcsak bizánci hatásra vallanak, hanem a XI. századi palmettás kőfaragványokon (Veszprém, Pilisszentkereszt, Sződ) keresztül az ősi magyar fémművességet idézik emlékezetünkbe. Ez az összefüggés világos, ha meggondoljuk, hogy az esztergomi festmény palmettái és e palmetták kapcsolódása a veszprémi székesegyház XI. századi párkány töredékeinek hasonló díszével kétségtelenül rokon. A formai és technikai megfigyelések tehát kiegészítik egymást. A csórvai tömjénező és az ercsi bencés kolostor oszlopfeje bizonyítják, hogy a XII. század második felében az ősi fémművészet távoli kisugárzása még valóban érezhető.

5 Erről adnak hírt az esztergomi oroszlános korongok is. Keleti jellegük tehát külső és belső gyökerekből táplálkozik. Megjelenésüket a királyi hatalom jelképes bemutatására való törekvés kellően indokolja. Hiszen az uralkodó székhelyének kápolnáját díszítették s nem véletlen, hogy ugyanakkor bukkan fel az oroszlán a már említett spanyol hatásra Imre király pecsétjén az Árpádok vágásos címereiben, mégpedig hasonló megfogalmazásban. A palermói Capella Palatinában és a monrealei dómban a királyi trónust azonos tartású, mozaikban ábrázolt oroszlánok őrzik, sőt ez utóbbinál az életfa is feltűnik. E XII. századi mozaikok ugyanazt az uralkodói gondolatkört fejezik ki, mint az esztergomi korongsorozat, ahol a fejedelmi hatalom oroszlánja és a Krisztust jelképező életfa együtt jelenik meg az ország központjában emelkedő királyi kápolna leghangsúlyosabb részében: a szentélyben s ott is a liturgikus központot: az oltárt veszi körül. Itt tehát ismét kettős eredetre lelünk: az oroszlán ősi, keleti jellegű jelképe a lovasnomád népeknél is megvan. Az esztergomi kápolna oroszlánjai így jelentésükben is nemcsak az egykorú művészetbe, hanem a sajátos magyar szellemi képbe is beleilleszkednek. Aligha lehet ezek után kétséges, hogy a király megrendelése és nyilván kívánsága szerint készült festménysorozat hazai mestertől származik, mely a chartresi, csupán díszítő rendeltetésű festménytől minden formai hasonlóság ellenére a 1arts>lom és megmunkálás szempontjából alapvetően eltér s szinte megdöbbentően mély távlatokat nyit meg. A felvetett kérdéskör ugyanis nem zárul le Esztergomban. A központi királyi műhely kiindulása lesz későromán vidéki művészetünk igen figye5 Entz Géza: A szeged-csorvai bronztömjénező. Művészettörténeti Értesítő. 1957. 11 — 16. old. — Pest megye műemlékei. Bp., 1958. II. 149 — 150. old. — Györffy György a Századokban legújabban megjelent tanul mánya (A magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. 1958. 12 — 87, 565 — 615. old.) más úton jut el az esztergomi oroszlános korongok határozott keleti jellegének megállapításáig. Szerinte a hét-hét oroszlán nz Anonymus által említett hét magyar és hét kun vezéri jelképezi s ezen át a királvihatalínat (605. old.). Kredményei dolgozatom következtetéseivel nincsenek ellentétben, sőt a/"

!-at erőteljesen alátámasztják.