Esztergom Évlapjai 1960

Zolnay László: Az esztergom-királyvárosi "Zeniapalotaia"

gére tért.) Miklós klerikus, előbb erdélyi prépost, királynéi alkancellár (1272), majd esztergomi nagyprépost, akit Kun Erzsébet anyakirályné már 1272-ben erőszakkal kívánt az esztergomi érseki székre emelni, az esztergomi káptalannak az 1272

:—1279. években nem kevesebb, mint ötven márka ezüstnyi kárt okozott. 1279-ben, a Miklós választott érsek által okozott károk részleges megtérítése fejében Fülöp fermói püspök, pápai legátus úgy dönt, lhogy 200 márka ezüst értékben kártalanítja az esztergomi káptalant a Csák nembeli Ugrin ispán tulajdonában levő esztergomi Zeniapalotájával."'

1 Ezzel 1279-re a Zeniapalotájának de iure két tulajdonosa lett. Egyik Walter budai, később komáromi ispán, akit 1273-ban ellentmondás nélkül be is iktattak, másik: az esztergomi káptalan. A káptalan a tulajdonjognak gyakorlati birtokába is lépett. Walter ispán 1279-ben erőszakos halállal halt meg s ivadékai sem atyjuk komáromi váruradalmát, sem az esztergomi Zeniapalotáját jóidéig revindikálni nem merték. Az esztergomi káptalan 1292—1300. években is birtokolja a Zeniapalotáját. Azonban — mint erre Pleidell is rámutatott —, úgy látszik, a káptalan elmulasztotta azt, hogy erre az épületre királyi hozzájárulást kérjen. Az itt és most nehezen vázolható akkori köztörténeti események a magyarázata annak: miképpen volt lehetséges, hogy amikor 1300-ban Endre comes, budai polgár, Walter egykori budai—komáromi ispán fia — aki eladdig atyja minden javából kirekesztett volt —, 27 évvel atyja beiktatása után igényt támasztott a Zeniapalotájára, azt, a káptalan ellenében, nyomban visszakapta."

4 Walter fiának, Endre comesnak tulajdonjogát a király elismerte s Endre, István n. öccsével, esztergomi polgárral együtt 1330-ig zavartalanul birtokolta e palotát.'

5 Az épületet 1330-ban István comes, Walter fia, esztergomi rokonainak, a latin Rubinus-ivadékoknak engedte át, akik e palotát, a következő évben, már Csór nembeli Tamás csókakői várnagynak, Nagy Lajos király katonai nevelőjének adták el. A Zeniapalotája vételára az 1330/31. évi üzletek kötésekor, 500 márka ezüst volt.

2" Csór Tamás mestert 1331-ben szabályosan beiktatták s az épület birtokára királyi hozzájárulást is szerzett. Az épület különleges fontosságára mutatnak ezek a királyi hozzájárulások, amelyektől, mint arra már Pleidell rámutatott, a Zeniapalotája esetében az akkori joggyakorlat sosem tekintett el. Csór Tamás, 1331 óta az esztergomi Zeniapalotája birtokosa — aki pályafutása során királyi főajtónálló, liptai, túróci, körösi ispán, csókakői, gesztesi és óbudai várnagy volt, s aki 1352-ben esztergomi házában, a Zeni apalotájában magát Nagy Lajos királyt is vendégül látta —, a Zeniapalotája megszerzése után, annak szomszédságában több házat is megvett, majdpedig a mai esztergomi Előhegy vidékén megvásárolta Bertold királyi 2

3 Knauz: II. kötet, 93-98. old. és 354. old. skk. 2

4 Walter comes budai szerepéről: Salamon Ferenc: Budapest története. Bp., 1885. 11. kötet 232., 243 — 323. old.. III. kötet 333. old. Az a regény, amelyet Salamon Walter comes személye köré sző, sajnos nem igaz. Salamon ugyanis úgy véli, hogy W

TaIter esztergomi házát, a Zeniapalotaiát a fermói püspök azért ruházza az esztergomi káptalanra, mert Walternak, mint budai kapitánynak része van az 1279. évi budai zsinatnak Budavára falai közül való kirekesztésében. A valóság az, hogy a Csák nb. Ugrin s az esztergomi káptalan között a Zeniapalotaiara vonatkozó jogügylet 1279. márciusában jött létre — ahol valóban szó sem esik Wslter ispánnak e házzal kapcsolatos, 1273. évi jogáról — viszont a budai zsinatot 1279. őszén rekesztteti ki. Kun László parancsára a budai kapitány ill. biró. — Knauz: II. kötet, 93 — 98. old. — 1279. őszén egyébként már nem Walter, hanem 1279. májusától fogva Hench comes a budavári rektor. 2

5 Gárdonyi: Budapest történetének okleveles emlékei, I. kötet, Bp., 1938. 177. old. — Walter comes fiának Endrének 1300. évi restituciója: Gárdonyi: i. m. 1. 344., 340. old. 2" Knauz-nedek: Monumenla, 111. kötet. 164. és 195. old. 149