Esztergom Évlapjai 1960
Horváth Béla: Kernstok, a demokratikus forradalmár
hez, ahol már ott voltak a régi radikális és a Károlyi-féle párthívek: Buza Barna, Révész Béla, Vámbéry Rusztem, Hatvany Lajos stb. Az ellenzék pártjai egységes cselekvésre szánták el magukat: október 31-ének, a polgári forradalom tízéves évfordulójának megünneplésére. „A polgári forradalom dicsőítésére, a népköztársaság intézményének fel dicsérésére resolutiót terveztek", amit a Magyar Hírlap, az Esti Kurir, a Mai nap és a Népszava közölt volna. Az ünnepet különféle gyűlések rendezésével akarták előkészíteni. Mindez a fasizmus ellen irányult a polgári demokrácia nevében, azonban az uralkodó köröknek idejében tudomására jutott, s megfelelő országos ellenintézkedéssel elejét vették minden ellenzéki megmozdulásnak. Az ellenzék ahhoz túlontúl gyenge volt, hogy tervét, ez ellenintézkedések ellenére, végrehajthatta volna. Az 1929-től kezdődő gazdasági válság nálunk is megrendítette az uralkodó politikai rendszert. A dolgozó tömegek anyagi helyzetének rohamos rosszabbodása, az uralkodó osztályok azon törekvése, hogy a válság terheit a dolgozókra hárítsák át, a tömegek harckészségének fokozódását vonta maga után. Forradalmat ugyan a KMP kivételével egyetlen ellenzéki párt sem akart, ennélfogva olyan következetes harcot az uralkodó osztály ellen nem is vívhatott, mint a kommunisták, a politikai élet megélénkítésében játszott szerepük és később a Gömbös-féle totális fasizmus bevezetése ellen állástfoglaló, tiltakozó magatartásuk mégis jelentősnek mondható. Nyilván e megélénkülő politikai harc hatására szólalt meg újra Kernstok. Cikkeiben, melyek a 30-as évek elején jelentek meg, az uralkodó osztályokat művészetpolitikai kérdéseken keresztül támadta, tiltakozva a művészi szabadság korlátozása vagy egyoldalú kezelése ellen. Hogy tiltakozásának még nagyobb súlyt adjon, 1934-ben távolmaradt a Műcsarnok tavaszi tárlatáról. A Népszavának ez alkalomból adott nyilatkozatában a következőket mondta: „Igenis, távolmaradok erről a tárlatról, hogy ezzel is kifejezzem tiltakozásomat a művészi szabadság eltiprása ellen és hogy felébresszem a tétovázókban a művészi szabadság védelmének gondolatát. Ezt a kérdést végre felszínre kell hozni, ha nem akarjuk, hogy a magyar festőművészet elsorvadjon. Szívesen látjuk az államot, mint képvásárlót, mint a nyomorgó művészek támogatóját, mint a fiatal tehetségek felkarolóját, de tiltakozni kell az ellen, hogy avatatlan kézzel, bürokratikus szellemmel korlátozzák, vagy egyoldalúan kezeljék a művészi szabadságot." Amikor Kernstok tiltakozott és harcolt a hivatalos művészet és művészetpolitika ellen, ugyanakkor éles támadásokat intézett a formalista, forradalmiaskodó művészet ellen is. E kétirányú harchoz nemcsak éleslátás, de merészség is kellett. A dolog vége az lett, hogy teljesen elszigetelődött. Csak kevesen voltak, akik felismerték, hogy nemcsak a hivatalos művészet, de az álforradalmi irányok is, melyek mögött nem egy esetben becsületes, forradalmi szándék húzódott meg, egyformán a magyar művészet pusztulásához vezetnek. Az SzDP tett ugyan egy kísérletet a 30-as évek elején, hogy a hivatalos művészet ellen harcoló művészeket maga köré tömörítse, ez azonban nem sikerült, mert a jövő művészetének tartalmi és formai kérdéseit illetően annyira különböző, sőt ellentétes volt a -haladó művészek véleménye, hogy egy táborba való egyesítésük még átmeneti időre sem vált lehetségessé. Kernstok a 30-as években szinte egyedül állt abbeli véleményével, hogy a formalizmus, a stílusújítás, a különféle művészeti áramlatok a tár§ Esztergomi Múzeumok Évkönyve 113