Esztergom Évlapjai 1960

Horváth Béla: Kernstok, a demokratikus forradalmár

és művész, mint politikus és gondolkodó, azok közé tartozott, akik nem csupán vágyták e hűbérország polgári átalakulását, de teljes odaadással vetették magukat a harcba, hogy e vágyból valóság legyen. Emberi és művészi nagysága abban áll, hogy felismerte korának történelmi jelentőségét: a polgári demokratikus forradalom szükségességét, annak aktív harcosává szegődött, s a bukáskor, sem börtönben, sem emigrációban nem tagadta meg azt, mi több, büszkén vállalta, és hirdette: ,,Nagyon boldog és büszke vagyok arra is, hogy mintegy húsz év előtt, amikor még annyira tudatosan nem láttam, mint ma, a művészeteknek a társadalom életével és fejlődésével való kapcsolatát, részt vettem belső kényszerek hatása alatt olyan társadalom-politikai mozgalmakban, amelyek szükségét és helyességét az idő igazolta. Hittem és hirdettem a népjogokat, az emberi szabadságot, faji, vallási, nemzetiségi különbség nélkül. Művészi vízióim is kapcsolatosak voltak azzal a fejlődéssel, amelyben a művészek, a háború előtti korszakban, a háború és háború utáni élet lelki és mentális alakulása hírnökeinek kényszerültek lenni, a történelmi fejlődés törvényszerűségének és kényszerűségének hatása alatt." Igaz, az a lendület, amely a forradalom előtt jellemezte, a forradalom után vesztett erejéből. A bukás felett érzett keserűség, az önkéntes számkivetettség nyomorúsága, az ellenforradalom nyomasztó súlya, emberi és művészi elszigeteltsége, meghasonlása a világgal és önmagával, súlyos betegsége: azok az okok és kényszerűségek, amelyek ha nem is mentik, mindenesetre megmagyarázzák ennek a robusztus temperamentumú művésznek lecsendesülését a két háború között. A forradalom, melynek harcosává szegődött, tudta: polgári forradalom. „Az események bent és kint annyira megérettek — írja 1913-ban —, hogy ennek a hűbérország'nak nagyszabású átformálása nem késhet soká. A külpolitikai helyzet és ennek a helyzetnek sok tanulsága bizonyossággá teszi, hogy a polgári Magyarország nemcsak vágy, hanem szükséglet is." A polgári demokratikus forradalom érlelődésének ideje jelentette azt a politikai, társadalmi légkört, amelyben Kernstok megszólalt, melyből élményeit merítette, melyek művészi és politikai eszméit meghatározták. Kernstok világosan felismerte a magyar társadalmi megmozdulások mozgató erőit: „A dinasztia nagyhatalmi tervei és egy teherképtelen ország, drága pénzű hitel éves krízissel; halálba menő katona a határon, éhező gyerekkel otthon; ezredek kötelékében feles elégületlen nemzetiség és végleg elkeserített magyar proletár; népképviselet ellenségeinknél, rendőruralom nálunk — olyan tárgyi és érzelmi okok és kényszerűségek, amelyek egy éjszakán át kell, hogy az ország testéről ezt a réteget, ezt a rendszert lehámolják." Kernstok tudta, hogy a forradalom polgári forradalom, és tudta azt is, hogy a polgárság egyedül képtelen követeléseinek érvényt szerezni, a forradalmat végrehajtani, mégpedig azért, mert a történelmi szerepének nem volt eléggé tudatában, mert a soraiban jócskán található ingadozók, arisztokratákhoz dörgölődző burzsoák, a polgári haladást a reformok, kicsinyes megalkuvások útjára igyekeztek terelni. „Mért tűri a polgárság ezt a folytonos becsapást, erőszakosságot, vagy koldusnak való nagylelkűséget? — kiált fel keserűen. — Nem kell a polgárságnak a feudálisok anyagi és szellemi morzsáiból élnie. Küszöbölje ki, vesse ki testéből azokat a renegátokat, kik megtagadva apáikat, árulói a polgárságnak s közvetítői 110