Esztergom Évlapjai 1933

Sinka Ferenc Pál: A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál

128 Sinka Ferenc Pál évben Kis-Hontból az esztergomi káptalannak, a Lengyel miatt nem vethettek őszit; kikeleti tavaszit is nem vethettek úgy, mint kellett volna, mivel csaknem mindennemű marhájukból elpusztították őket, semminemű juhaik is nem maradtak." És ez így volt mindenütt, amerre a lengyelek jártak. A litvánok pedig, akik Sapieha vilnai vajda vezérlete atatt Morvarországon keresztül jó későn érkeztek a felvidékre, még a lengyeleknél is rosszabak voltak. Balassagyarmatra a lengyel hadsereg november 8-án ért, honnan Szécsénybe mentek. Úgy volt, hogy tovább vonulnak, de Jakab herceg és Dünewald gróf helyszíni szemlét tartván, úgy találták, hogy a vár könnyen bevehető. Csakugyan a törökök már három órai ostrom után fehér zászlót tűztek ki és a várkaput önként kinyitották. Mégis a behatolt kozákok iszonyatos öldöklést vittek végbe köztük, úgy hogy kevesen mehettek tovább Budára. Az elfoglalt várba három század császári és száz füleki magyar huszár helyeztetett őrségül, mely utóbbiak előbb letették a hűségi esküt. Füleket, hová november 15-én értek, teljesen elhagyatva találtákRimaszombatba november 17-én értek, hová azonban Dünewald már előbb császári csapatokat küldött, nehogy a bevonuló lengyelek a városban kárt tegyenek. Sobieski itt három napi pihenőt tartott és bevárja a litvánokat, akik tízezren voltak. Az ország határától kezdve mindenütt csak raboltak és gyújtogattak. Még Sobieski is így ír róluk a feleségének: „A litván sereg csiga-lassan követ minket. Nemcsak a várakat kerüli el, hanem a török határokat is. A parancsnokaik nem is mernek a szemem elé kerülni. Most Lévánál állapodtak meg, pusz/ítják a vidéket és tudja Isten, miféle tüzérséget várnak." Az egyesült lengyel-litván hadsereg november 21-én Gömörre, 26-án Tornára, 28-án pedig Kassa alá ért, mely teljesen Thökölyé volt. Sobieski felhívására nem adta meg magát. A lengyel király a zord téli idő miatt nem vette azt ostrom alá, hanem tovább vonult Eperjesre, ahová december 4-én ért. Itt az egész környékből ide menekültekkel mintegy 13.000-ren voltak; Sobieski már erre való tekintettel sem bántotta a várost. Ellenben Kis-Szebent akarata ellenére megostromolta és bevette. Úgy történt, ugyanis, hogy a városkából magyar huszárok törtek ki Luck vajdájára, aki visszaűzte őket. A kis város lakossága mind Thököly híveiből állott, csekély őrsége pedig Lőcséről jött át oda. A várost litván tüzérség és lengyel gyalogság vette ostrom alá, az már az ötvenedik ágyúlövésnél megadta magát. A felkelők mind letették a királyhűség-esküt, de a tisztek nem akarták. Inkább a lengyel sereghez csatlakozva, ők is velők mentek. Útközben azonban visszafordultak és viszamentek Szebenbe, ahol a fegyveres polgársággal együtt a lengyel őrséget kiverték, amint ezt ők már előre megbeszélték volt. Közben Dünewald gróf Lőcsét vette ostrom alá, amelyet ezer felkelő védett. Szepes várából hozatott ágyúkat és tüzesített golyókkal lövette a várost, mely kigyulladt és csaknem teljesen leégett. Az őrség szabad elvonulás kikötése mellett átadta a várost a császáriaknak. Sobieski János lengyel király december 12-én ment át Palocsán és 17-én ért Lublóba, majd átlépte az országhatárt és Ó-Sandecben