Esztergom Évlapjai 1933

Sinka Ferenc Pál: A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál

A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál. 113 látott levele felhasználásával írta meg. Az ütközet leírása a következő : „Szombaton, október 9-én, Sobieski király Isten irgalmában helyezett bizalommal és telve jó reménnyel indult el. A magaslatokra érkezve rendezte a seregét és csatarendben haladt Párkány felé. Öt csapat volt, mindenik tartalékkal. Gyalogság és lovasság, egymás mellett lengyelek és németek. A tüzérség mindenütt beosztva volt az ezredek közé. Semmit sem mulasztottak el, amit tapasztalat és tudomány a hadvezérnek nyújtott. Midőn a magaslatokról a lapályra leereszkedni kezdtünk, az ellenség a csütörtöki győzelem büszkeségétől eltelve, valamint a segédcsapatokban is elbizakodva, a tegnapelőtti módszert alkalmazta. Megkezdte a csatáját Isten lenézett népe ellen, amely magát előtte megalázta. De ugyanazon huszárok értek el most jobb és szerencsésebb eredményt, akiknek az csütörtökön nem sikerült. Egyidejűleg a balszárnyon lévő lengyel ágyúkból is tüzeltek az ellenségre. Az ellenséges vonalat csakhamar áttörték. A csatamezőt hullák födték, a silistriai vezért és sok más előkelőt elfogták. Hiába iparkodott a dolgot jóvátenni, mert a császári lovasság is már munkába lépett. A futó törökök megoszlottak: egy részük csapatonkint a Garamon gázolt át, ahol őket a mieink a nádasból fogdosták ki és levagdalták. A nagyobb része a híd felé futott és Párkány meg a Duna között igen szűk helyen összeszorult. A híd nem volt képes oly nagy terhet elviselni. A lovasság a menekülőket a gyümölcskertek, árkok és vársáncok miatt tovább nem üldözhette. Midőn a király, akivel az atyja hősiessége után törekvő herceg és a tábornoki kötelességeit derekan teljesítő korona-fővezér is vele volt, ezt látta, a kertekig nyargalt előre, ahol a janicsárok az övéik fedezésére még élénken tüzeltek. A király az ő és a királyné gárdabeli gyalogcsapatoknak parancsot adott a támadásra. A kerteken keresztül a vár balfelére mentünk és a janicsárokat elkerülve azokat támadtuk meg, akik a már sülyedő hídra tódultak. Midőn ezek látták, hogy már a második védgáton (palisada) átkeltünk, sűrű tömegekben vetették ránk magukat. De az Isten megengedte, hogy mi őket előre tartott lándsáinkkal visszaszorítottuk. De mivel a várból reánk igen tüzeltek, a katonák megostromolták azt, rést törtek rajta és azon egy résznek sikerült is behatolni. A várban lévők kétségbeesve látták, hogy a vízbemerülők segélyére már nem számíthatnak, a várfalakra tehát fehér zászlókat tűztek ki és megadták magukat. Ránk többé nem tüzeltek, mi is békében hagytuk őket és azok ellen fordultunk, akik a leszakadt híd felé menekültek. Ezeket részint levágták, részint a két órán át tartó muskétatüzeléssel és a brigadéknál volt ágyúkkal a Dunába kergették, hogy ott elvesszenek. Ezalatt jobb oldalról a császári ezredek is megérkeztek. Ezek a mezítelenül Dunába ugrókat és leszakadt hídba kapaszkodókat muskétákkal és kartácsokkal lövöldözték, úgy hogy a Duna vize piroslott a vértől. Némelyek a mieink közül behatoltak a sáncokba, hol a törökök kétségbeesve védekeztek, és betörtek a várba is, nem tekintve, hogy 10