Esztergom Évlapjai 1930

ÉRTEKEZÉSEK - Keményfy K. Dániel: Dr. Walter Gyula

Dr. Walter Gyula. 3 gyászában tehát az egész esztergomi egyházmegye gyásza is mementót imádkozik. Walter Gyula neve összenőtt az esztergomi történelmi társulattal. Alapításában, működésében s mint elnök irányításában a jól felhasznált hangszer volt. Megemlékezésünk tehát az együttérző lélek megilletődött hangulatát adja vissza. Mint a dús gyümölcsöt termő fa, úgy adta ő is életének termelő munkásságát, társulatunk erősítésére. Dolgozott annak a férfiúnak lelkiismeretességével, mint aki állandóan maga előtt látja papi s irodalmi hivatását. Végig tekintve életén, látjuk, hogy a tülekedő, egymást marcangoló pártpolitikai küzdelmekbe nem engedte magát besorozni. Egyszer vitték be, az 1892-iki választásoknál. Többször beszélgettem vele a papság politizálásáról. Elég tanulságot merített az egyszeri szereplésből úgy, hogy feléje se nézett a politikának. A tapasztalatokból s az egyház-állam viszonyát mérlegelve, kialakult álláspontja lett, hogy a papnak, a pártpolitikai mozgalmakban való érvényesülő szerepléséből sokkal több a kára az egyháznak, mint a haszna. Az egyházpolitikai dolgokra nézve, a lelkipásztorkodási életben, amúgy is elég tere van a papságnak. És ez elég. Előtte állott több évtized tapasztalata és látta, hogy a pártpolitikai szereplés, pláne a képviselősködés, a lelkipásztori, vagyis plébánosi munkakörben a papra nézve sikamlós és összeférhetetlen nemcsak a lelkipásztori független egyensúly, de a hívek többféle pártállása miatt is. Legyen néhány pap-képviselő a házban — mondotta nem egyszer — de az ne legyen plébános. Az egyház érdekeit a kormánynál, a püspöki kar hivatott képviselni. És ma már van elég világi keresztény politikus, a frontra való. Számos példával igazolta nem egyszer előttem, hogy a pap politizáló szerepléselegtöbbszörastréberkedő, előtörtető érvényesülés melegágya s ezért az egyház ügyére nézve több az elesettje, mint az építője. Walter Gyula a papot a direkt lelkipásztori, a tanítási s az irodalmi munkakörben látta leghivatásosabban munkálkodni. Saját pályafutása is igazolta ezen álláspontját. Mint tanár a pap- és a tanítóképzésben, s nemkülönben a leányifjúság nevelésében élt a lelkekért. Mint iró, a történelmi s pedagógiai irodalom komoly művelésével tett elévülhetetlen szolgálatot az egyházi s nemzeti művelődésnek. Ezzel a fegyverzettel indult a hódító munka útjára Isten ügyéért s a keresztény irodalom fejlesztéseért. Mint tanítóképző-tanár s későbbi igazgató, a tizenegy éves tanári működése alatt mélyen járó nyomokat hagyott az esztergomi tanítóképző hivatásos munkakörében. Nemcsak tanította, hanem nevelte is a tanítónövendékeket. Vegyes tanulóanyagból verődvén