Esztergom Évlapjai 1927

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Drahos János: Dr. Csernoch János hercegprímás tevékenysége az esztergomi érseki székben

60 Dr. Drahos János el nem múló szeretet és hála érzelmeitől indíttatva — csak kis képet akar rajzolni a nagy főpapnak főpásztori tevékenységéről az esztergomi érseki székben. Dr. Csernoch János, aki 1913. évi január hó 1-én az esztergomi érsekek sorában a 77-iknek került trónra, alkotásra hivatott főpásztor volt. Éles esze, biztos meglátásai, körültekintő bölcsesége és tapintata, a kormányzásban való nagy iskolázottsága és gyakorlata, okos erélye, az anyagiaknak leleményes kezelése voltak nála az alkotni akaró és tudó munkának előfeltételei. A főpásztor ezt az épitő munkát tette programmjává. Nagy lendülettel hozzáfogott. Megakasztotta azonban a megkezdett munkát a nagy világháború, mely kormányzásának már második esztendejében szakadt reánk. A hosszú háborús évek, a forradalmak, a nyomukban járó gazdasági és pénzügyi válság, a kegyetlen békekötés kihatásai megbénították az alkotó kezet. A lehetetlenekké vált nagy alkotásokról fájdalmasan lemondani kényszerült. Tevékenykedett tehát ott, de ott mindenütt, ahol csak lehetett. * Legfontosabb műve a plébániák szaporítása volt. E tekintetben különösen a rohamosan fejlődött székesfővárosban voltak nagy hiányok. Területben és lélekszámban óriásiak voltak a székesfővárosi plébániák. Kevés volt és kevés ma is a székesfővárosban a templom. Mindenekelőtt e hiányokon iparkodott segíteni. Hogy a szervezési munkában megfelelő, állandóan a székesfővárosban székelő munkatársa legyen, 1914-ben a székesfővárosban külön érseki felügyelői állást létesített, kinevezvén arra dr. Rott Nándort, a központi szeminárium rektorát, a jelenlegi veszprémi püspököt, 1919ben pedig dr. Mészáros János személyével betöltötte az évek hosszú során át üresedésben volt budapesti érseki helytartói állást. Könnyebb kormányzás okából ketté osztotta az egész székesfővárost, sőt környékének egyik jó részét is magában foglaló budapesti esperesi kerületet. Budapesti helytartója segítségével a legnagyobb intenzivitással megindította a székesfővárosban az egyházközségi szervezkedést. Ezek az egyházközségi szervezetek, amelyek közül több rövidesen, majd lassabban úgyszólván valamennyi, igen szép virágzásnak indult, a szomorú idők főpásztorának egyik nagy örömét képezték. Ezeknek segítségével s a székesfővárosnak mint kegyuraságnak megértő és nagy anyagi áldozatokban is megnyilvánuló támogatása mellett plébániák, lelkészségek létesültek, szükség-kápolnák nyíltak, templomok épültek és ily irányban erős és életképes mozgalmak indultak. Létesült a székesfővárosban: 1917-ben a budapest-zugligeti helyi káplánság az ugyanott épült új templom mellett; 1919—1923 években a következő plébániák: a kelenföldi (a cisterciták vezetése alatt), a városmajori, a lőportárdűlői, az angyalföldi, a herminamezői, a Regnum Marianum-i, a Thökölyi-úti (a dominikánusok vezetése alatt), a zuglói, a belső-józsefvárosi (amelyen az önálló plébániai élet most van megindulóban), a rákosfalvai, a középső-ferencvárosi, a külső-ferencvárosi s a tisztviselőtelepi. Ezekkel egyidejűleg a következő helyi káplánságok állíttattak fel: a rómaifürdői, a külső-váciúti és a Dalnok-