Esztergom Évlapjai 1927

ÉRTEKEZÉSEK - Sinka Ferenc Pál: Esztergommegye őskora III

32 Sinka Ferenc Pál negyedkor (diluvium, pleistocén) végén, annak solutréen-és magdaléniennek jelzett időszakában, —Obermaier Hugó számítása szerint 20 — 26.000 évvel Kr. e. időtől kezdve — Esztergommegye egyes helyein már éltek barlanglakó ősemberek. E fejezetben az új kőkorszakról (neolithicum) szólunk, melynek kezdetét a praehistorikusok Európában általában Kr. e- 6000 évre, tehát korunkhoz már sokkal közelebb időre teszik. E korszakot a csiszolt kőszerszámok (balták, kalapácsok, vésők stb.) jellemzik, melyek anyagban, nagyságban és formában is elütnek a palaeolith-kor kőeszközeitől. Az emberek már elhagyták a barlangokat, a szabadban, többnyire folyók és tavak mentén tanyáznak. Osfoglalkozásuk a halászat és vadászat mellett már magvakat is termesztenek és állatot tenyésztenek. Értenek az agyagedény készítéséhez és főzéshez, szövéshez és gabonaőrléshez. Maga az ember-tipus is elvesztette régi jellegét, az új rasszok hasonlók a ma is élő emberfajtákhoz. A neolith-korral már az emberi élet jelenkora kezdődik. Honnan ez óriási különbség a két kőkorszak embereiben, életmódjában és kultúrájában ? Hol vannak a közbeeső állomások, a leletek és bizonyítékok, melyek a fejlődés eme fokozatához elvezetnek? E kérdésekre még ma sincs meg a határozott felelet. A két kőkorszak egymástól különböző kulturája között óriási űr „hiatus" tátong, mely meddősége mellett időtartamban is nagy időt, több ezer évet jelent. Az eddig előkerült leletekből az átmenet kultúráját még eddig megállapítani nem sikerült. Csak ezen közbeeső idő megváltozott flórája és faunája lehetnek azok, melyek az előző kultura lassú terjeszkedése irányának felismerésére vezethetnek. Az őskőkorszak tárgyalásánál említettük volt, hogy a diluvium utolsó eljegesedésének ideje alatt Európa északi részét, a mai Németbirodalom déli határáig, vastag hó- és jégpánczél borította, mely alatt minden élet kihalt. Hasonló hórétegek borították Közép-Európa magas hegységeit, nálunk a Kárpátokat és Erdély havasait is. A geologiai jelenkort a postglaciális idő több ezeréve előzte meg, mely alatt a klima melegebbre változott és az imént említett hó- és jégrétegek olvadozni kezdtek. A déli alsó jégperem a melegtől egyre fogyva mindinkább északabbra húzódott és az olvadásból származó vízáradat mindenütt, még a harmadkorban kialakult, széles folyamrendszerekbe gyűlt össze és keresett magának lefolyást a tenger felé. A Duna folyamrendszere dél felé küldte vizeit. A szárazzá vált földrészeken újból élet fakadt, a felszikkadt és a nap által termőképessé tett területeket kezdetben a tundrákat jellemző sarki bioszféra foglalta el, melyet később a steppés-alpesi flóra, majd a mindjobban terjedő erdőségek váltották fel.

1 Ezt a földtörténeti fejlődési folyamatot Európa északi tájain figyelték meg legjobban és abban három periódust különböztetnek meg. Skandinávia kezdetben mint egy nagy sziget emelkedett ki a tengerből, melynek ma a Spitzbergákon előforduló Yolida pigmae kagyló volt a kedvelt lakója. A flóra északsarkvidéki dryas. Az embernek e korban ott még semmi nyoma. 1 Walter Johannes-Gorka : A föld és az élet története, Budapest, 1911. 564—565. 1,