Esztergom Évlapjai 1926

TÁRSULATI ÜGYEK - Jubiláris közgyűlésünk

68 Társulati ügyek. vezetett és azt eredményezte, hogy vas- és gépüzletemet Esztergom városban az elsők közé sikerült fejlesztenem. Megnyugvással tekintek vissza az itt eltöltött évekre és hálát adok a Mindenhatónak, hogy munkám által a szegénysorsból felemelt. De hálát adok azért is, hogy oly szívvel áldott meg, mely azt súgja : Adj abból másnak is, amit Isten adott! Végtelen boldogság tölti el szivemet, hogy hosszú 33 évi küzde­lem után azon veszem magam észre, hogy ily tudós társaság, mint az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat csekélységemet az örökös tiszteletbeli tagok közé emelni érdemesnek talált". Láhny Mihályt társulatunk a legnagyobb kitüntetésben részesí­tette. Jubiláris közgyűlésünk, melyen Őeminenciája a bibornok herceg­prímás, püspökök, prelátusok, kanonokok, a polgári és katonai ható­ságok fejei, társulatunk szine-java voltak jelen, őt egyhangúlag, nagy lelkesedéssel tiszteletbeli tagjává választotta. Maecenásunk nevét beláthatlan időkön át az utókornak nemcsak a Szt. Anna-templom új harangjai fogják hirdetni, amelyekhez hatvan milliót adott, hanem a létesítendő múzeum falába helyezett márvány­tábla és folyóiratunk jelen száma is, amíg csak ebből egy példány is fenmarad. lubílátns közgyűlésünk. — 1925. március 25. — Örökké emlékezetes marad az „Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat" életében az 1925- évi Gyümölcsoltó-Boldogasszony napján tartott jubiláris közgyűlés, mely Őeminenciája Dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás, mint a társulat egyik alapítója és legré­gibb tagja ötven éves áldozárságának és a társulat fenállása 30 éves fordulójának megünneplése céljából az esztergomi főgimnázium dísz­termében, az ünnepelt egyházfő, a főpapság, a társulat tagjai és a közönség élénk és„örömteljes részvétele mellett folyt le. Jelen voltak Őeminenciáján, a társulat magas védnökén kívül : Dr. Walter Gyula c. püspök, nagyprépost, a társulat díszelnöke, Palkovics László alispán, Dr. Antóny Béla polgármester, Dr. Fehér Gyula és Dr. Lepold Antal prelátus-kanonokok, mint elnökök, Dr. Balogh Albin főtitkár, Dr. Marczell Árpád titkár, Sinka Ferenc Pál múzeum­igazgató, Müller Gyula pénztárnok és Dr. Gróh József ügyész­A rendes tagok közül a következő jelenvoltak neveit jegyezhettük fel : özv. Berger Györgyné, Bergmaver Rudolf ny. tábornok, Dr. Brenner Antal városi főjegyző, Brenner Ferenc takarékpénztári aligazgató, Brutsy Pál takarékpénztári könyvelő, Buchner Antal főszékesegyházi karnagy, Dr. Drahos János prelát.us-kanonok, Einczinger Ferenc dorogi takarékpénztári igazgató, Etter Ödön takarékpénztári főtitkár, Fülöp Ferenc járásbirósági írnok, Hellebrand Béla főgimn. tanár, Homor Imre tanítóképezdei tanár, Homor Kálmán városi mérnök, Huray Ferenc városi főszámvevő, Karcsay Miklós vármegyei főjegyző, Kemény Miklós városi levéltárnok, Klinda Károly tanítóképezdei igazgató, Dr. Kohl

Next

/
Oldalképek
Tartalom