Esztergom Évlapjai 1925

Értekezések - Dr. Walter Gyula, Palkovics László, dr. Sántha József: A főkáptalan, vármegye és város jubiláris hódolatai

38 A főképtalan, vármegye és város jubiláris hódolatai. 39 II. A vármegye felirata Palkovics László alispán tollából a következő: Főmagasságú és Főtisztelendő Bibornok Érsek, Hercegprímás Úr! Kegyelmes Urunk ! Ezelőtt 50 évvel, hosszú, keserves küzdelmek után, soha nem látott, soha nem képzelt virágzásnak indult egy ország . . . Mintha a sok vér és könny, mely földjét áztatá, egyszerre termékenyítette volna meg, hogy végre a sok tövis helyett, — most ontsa magából eddig rejtett kincseit. A róna a ringó aranyos buzakalászt, hatalmas gulyáit, ménesét, a hegyek, völgyek, őserdők méhe ezüstjét, aranyát, fekete gyémántját, sudár szálfáit. A kohóban acéllá izzott a vas, tűzlávában olvadt a réz s mint drágakő csillogott a só kristálya, hogy napvilágott látott ... A négy folyó habjait gőzhajók szelék s csakhamar vasutak száguldtak a világ négy tája felé s mellettük, köröttük a virágzó városok, békés falvak között, gyárkémények százai és százai emelkedének a magasba ... A réteknek pedig, a virágos mezőknek, a bércek ormának, déli szelek szárnyán jött az üzenet, a meleg üdvözlet — a magyar tengertől . . . És a megbékélt nemzet boldogan, megelégedetten élt széles e hazán — Nagymagyarországon ! . . . . . . Ezelőtt 50 évvel egy fiatal pap, hitben, lélekben erős, szívben lelkes, elmében éles, mutatá be az Úr oltárán első szent miséjét. Kegyelmeket kért a Mindenhatótól a nagy útra, melyre lépett, melyen elindult és osztotta első áldását szeretteire, barátaira és az ájtatos hivekre. És ment az úton előre, fölfelé ... Magasan lebeg a cél, sokszor meredek odáig az út, és nem mindig rózsás! Mert az élet útja küzdelmekkel terhes — még a kiválasztottak számára is. — Szülő, testvér s nem egy jóbarát maradozott le, hogy örök álmát álmodja. Vágyak pihentek el, eszmék szárnyaltak és zuhantak alá, öröknek hitt alkotások omlottak össze, de Vele,— Vele marad az Isten áldása, a hívei pedig sokasodának, mert hitben, lélekben mindvégig erős, szívben lelkes, elmében éles és friss maradt . . . Főmagasságú Úr! És az ország, a nemzet ötven év multán ? . . . Leírni is rettenetes ! . . . Agg Királyunkat a bölcset, a nagyot eltemettük. A trón összeomlott és messze, messze idegenben kora sírjába dőlt az ifjú királyi ütód! A nemrég még virágzó, nagyra hivatott, boldog ország, ősi alkotmányával, hatalmas alkotásaival együtt darabokra tépve, romokban hever. Több mint kétharmad részén ellenség az úr s ami még megmaradt? . . . Azon testvér a testvér ellen gyűlölködik, örökös a pártviszály és oly kevés a megértő, hűséges kebel! .. . És mindenütt köröttünk, hova fáradt tekintetünk esik, vagy diadalában tobzódó ellenség, vagy újra, leigázott népek milliói — gyászkönnyel szemükben! . . . Csoda-e, ha megrendültek az erősek? És a kishitűek már-már azt gondolák, hogy minden elveszett! . . . Nem! Megmaradt számunkra az igazságos Isten és Vele, Benne a hit — a feltámadásban ! Az erősek közül adattak Kiválasztottak, hogy visszavezessék a nemzetet az igaz útra, mely az igéret földjéhez vezet.