Esztergom Évlapjai 1925

Társulati ügyek - Dr. Walter Gyula és dr. Balogh Albin: Társulatunk múltja

132 Társulati ügyek. A hatalmas Duna mellett, vizi és szárazföldi utak csomópontján, ahol találkozik a hegység menedéket nyújtó barlangaival, édesvizű forrásaival, patakjaival, halóval, vadával és fájával és az alföld gazdag tenyészetével: e helyen élénk kultúrélet volt, mióta az ember megjelent Európa és hazánk földjén. A bajóti Jankovich-barlang, esetleg az esztergomi és más barlangok a Pilis és Gerecse hegységben, mint pl. a csévi Chlapec-barlang már a kőkorszakbeli embernek is lakást és menedéket nyújtottak és a véletlen hol itt, hol ott hozza elő a földből a régi idők emberének fegyverét, szerszámát, házi felszerelését, művészi alkotását. S amint volt itt emberi élet a régmúltban, mikor még a történelem helyett csak a régészet ásatag emlékei beszélnek, éltek emberek, volt o,tt kultúrélet mindenkor azóta is, hogy a történelem hallatja szavát. És milyen kultúrélet! Központi szerepet tölt be a népvándorlás idejében, Nagy Károly korában s a honfoglalás után az Árpádok századaiban, amikor Esztergom az ország politikai és vallási fővárosa, a király székhelye s a gazdasági, kereskedelmi élet központja. És ha a tatárjárás meg is tépázza, Buda túlszárnyalja : jelentősége nem csökken, amíg nemzeti királyság van, míg nem jő a mohácsi vész és utána a török hódoltság, s hosszú harcok után a leromlás és a szomorú jelen. Hol van még hazánkban ehhez hasonlítható fényes mult? De hol vannak e fényes múltnak legalább emlékei ? Voltak s ma nincsenek, mintahogy volt multunk s ma sivár a jelenünk. Elkallódtak s ami el nem pusztult, a legritkább esetben maradt meg Esztergomnak s ezzel a megyének. Így járt a Jankovich-barlang legtöbb tárgya, így járt a dorogi, nyergesi, bényi, köbölkúti leletek legnagyobb része, számos helybeli régiség- és éremgyűjtemény és ki tudná elsorolni, mennyi más. Szerepelt ebben a kapzsiság is. Vannak, akik ha a földjükön, telkükön találtak valamit, eltitkolják, mert azt hiszik, hogy bizonyosan kincsre akadnak és hozzá nem értésükkel tönkreteszik azt is, ami megmenthető volna. Mások a talált tárgyakat, pláne érmeket, pénzeket nem a hatóságokhoz, a muzeumba viszik, hanem természetesen uzsorásnak, síbernek adják és legtöbbször persze megjárják. A rideg üzletember ugyanis az ezüst, esetleg arany piaci értékét nézi és ad érte jókora levonásokkal papírpénzt, mint pl. egy bajóti gazda kapott egy egy nagy és ritka római aranyéremért 20 ropogós papirkoronát a háború utolsó vagy utolsó előtti évében. A muzeumban vagy tisztességes árt kap, vagy elhelyezik, mint az ő letétjét, mely tehát az ő tulajdona marad teljes értékével, bármikor rendelkezésére áll és amellett megmarad a tudomány és szűkebb hazája számára is, míg legtöbbször az előkerült érmek, arany, ezüst tárgyak beolvasztásra kerülnek és egy avar főúr kardjának markolata, egy Árpád-király keresztje vagy pénze ma talán valami valutaspekuláns feleségének duzzadt nyakán vagy fülében ékeskedik, mint a legfrisebb ékszerész-divat terméke. Máskor nem ez a história történik meg, de azért az eredmény nem kevésbé szomorú. Szántás alkalmával előkerül egy bögre, valami kanálforma cserép, egy darab réz, bronz vagy vasdarab: egyszerűen eldobták, összetörték, minek rontja a földet. Akadt aztán olyan is, aki rengeteg kincsnek tartott egy ócska sarkantyút, vas ágyúgolyót: de még mindig többet ért, mint a romboló vandalizmus, vagy a tudatlan-