Esztergom 1945–1975 (Tanulmányok és bibliográfia Esztergom felszabadulás utáni történetéből)

III. A FELSZABADULT VÁROS GAZDASÁGI FEJLŐDÉSÉNEK HÁROM ÉVTIZEDE (Gyarmati Lajos és Szoláry Imre) Gazdasági „örökségünk" (Gy. L.)

ban már tért hódított az imperializmus — városunk ipara még a manufaktúrás korszak virágkorát, a szabadversenyes kapitalizmus kibontakozásának szakaszát éli. Esztergomban a sző szoros értelmében vett gyáriparról nem beszélhetünk. Az 1929/33-as válság előtt 4 olyan üzeme volt csupán, amelyben 20-nál több munkás dolgozott; ezek közül is csak egy olyan, ahol 50-nél több volt a foglalkoztatottak száma. A város kereskedelme és pénzügyi élete pedig hozzáidomult az ipari fejlettségi szinthez. Esztergom megmaradt a kézműves kisipar városának: legalább 5—6 évtizeddel maradt el az országos fejlődéstől, de saját megyéje — a Trianon után „egyelőre egyesített" Komárom és Esztergom vármegyék — fejlődésétől is mintegy negyedszázaddal. A mezőgazdaság sem játszott városunk életében sohasem meghatározó szerepet, annak ellenére, hogy az 1930-as évek elején a kereső népességnek 1/4-e az őstermelésben taláit munkaalkalmat. Az esztergomi mezőgazdaság kapitalizálódása különben is tipikus példája a mezőgazdaság ún. poroszutas fejlődésének: a hűbéri maradványokkal súlyosan terhelt egyházi nagybirtokok árnyékában lassú differenciálódás mellett vegetált a kisbirtok. A mezőgazdasági lakosság fele nincstelen (cselédek és napszámosok), a birtokos parasztságnak pedig 90 %-a 10 holdon aluli kis- és törpebirtokokon „gazdálkodik". Növény- és gyümölcstermelésük, állattartásuk nagyon alacsony szinten állt (azon a szinten, „ahogyan apáiktól és nagyapáiktól tanulták"). Az egykor jelentős esztergomi szőlő- és bortermelést az 1879. évi filoxéra-járvány tönkretette s ezt a csapást a felszabadulásig sem heverte ki — elsősorban a szőlősgazdák maradi gondolkodása miatt. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a helyi mezőgazdaság a városi lakosság szükségleteit sohasem tudta maradéktalanul kielégíteni, és Esztergom mindig az ország egyik legdrágább helysége volt a mezőgazdasági termékeket illetően. A második világháború előidézte konjunktúra némi fellendülést eredményezett: egyrészt megnőtt a helyi iparban foglalkoztatottak száma, másrészt az esztergomi munkaerő-felesleg alkalmazást nyerhetett a gyorsan fejlődő dorogi iparvidék üzemeiben, elsősorban a bányászatban. (Ez a fejlődés a mezőgazdasági népesség jelentős részét is oda vonzotta: 1941-ben a lakosság 1/3-a foglalkozott iparral, őstermeléssel már csak 1/6-a.) 59