A Dobó Katalin Gimnázium 75 éves jubileumi évkönyve
Cólyatáborosok 1997-ben, jobbra Juhász Levente Elkészült a vacsora. Aki osztja, Györe Simon Az első gólyatábor: útban Kemencére beli napokat. Na és persze az a fergeteges hangulat, ami a táborozókat jellemezte. Jól sikerült tehát a kezdeményezés. A szervező volt dobós diákok kiváló munkáját az is kiemeli, hogy mindezt teljesen önállóan, tanár vagy más „hivatalos" személy részvétele nélkül tették. Az első dobós gólyatábor szervezői: luhász Levente, Teleki Zsuzsanna, Csurgai Márta, Csapucha Sándor, Juhász Márton, Teleki Mária. A későbbiekben a kezdeményezésből hagyomány lett. Az első tábor szervezői köré csoportosuló volt dobós (és néhány „külsős") fiatalok még további öt tanévben vágtak neki a kemencei útnak. A további gólyatáborok szervezésében és megrendezésében részt vett még Albert Ildikó, Vilmos Éva, Lányi Eszter, Pfeiffer András, Zsembery Levente, Pethő Árpád, Stróbl Réka, Hortobágyi Gergő, Skultéty Ádám, Bakács Andrea, Dobos Krisztina, Körmendi Gabriella, Révfalvi Adrienn, Bogárdi Zsuzsanna, Aknai Anikó. Ahogy múltak az évek a szervezők többsége már végzett szakemberré vált, munkába álltak, családot alapítottak, külföldi ösztöndíjat kaptak, így egyre nehezebben tudtak időt szakítani a táborok szervezésére. Ennek ellenére a hagyomány nem szakadt meg, a gólyatáborok (egy év kihagyással) továbbra is várták a diákokat. Az Esztergomban mindmáig egyedülálló kezdeményezés folytatására egy új szervező csoport alakult, akik elődeikhez hasonlóan szívügyüknek tekintették a gólyatáborokat, és 2001 augusztusában már az ő irányításukkal indultak a diákok Kemencére. A tábor már egészen komfortossá vált, hiszen a sátrakat faházak váltották fel, de egyébként a jellege mit sem változott. Továbbra is megmaradt jó hangulatú, a résztvevők fizikai és szellemi képességeit, humorát, kreativitását is igénybe vevő diáktábornak. Az új csapat gerincét a 2000-ben végzett 12. B osztályos tanulók adták, akik a csoportjukat „Tehénke Alapítványnak" nevezték, és akik a mai napig idejüket és energiájukat nem kímélve szervezik a gólyatáborokat. Az elmúlt öt évben Györe Simon, Szokoli Ádám, Süveges Dániel, Sinka Zsuzsa, Strofek Tamás, Horváth Ádám, Pintér Balázs, Zsohár Noémi, Sinka Zsófia, Juhász Szilvia, Schaffer Gyula, Pormüller Lívia, Kovács Erika, Csapó Ágnes, Kriátóf Csilla és Bartl Bálint vettek részt a tábor munkáiban.