Villányi Szaniszló: Három évtized Esztergom-megye és város multjából (1684-1714)
Harmadik fejezet. Függelék a lakossági és árviszonyok, továbbá a czéhek történetéhez - II.Függelék - B) Az ifju-czéhek vagy legény társulatok szabályai
312 mig csak czéhbeli nőt nem vett el feleségül. Az idegeneknek a czéhbejutást minden módon megnehezítették, saját fiaiknak vagy kik családjaikba házasodtak — érdekét előmozdították s terheiken lényegesen könyitettek (megrövidítették a vándoréveket, remekeiket elnézően bírálták, kevesebb illetéket kelle fizetniök stb.) Egyáltalán önző érdekeiknek megfelelőleg folynak be a családalapítás kényes kérdésébe, a mennyiben saját gyermekeik kiházasitása érdemében hozott előnyös rendszabályaik által a házasságot gyakran nem a szív, hanem a számítás tárgyává tették. Több helyen csak bizonyos számú mestereket tűrtek meg; a nagyobb ügyességü s azért kapósabb mestertársaiknak csak annyi legény tartását engedték meg, mint a mennyivel ők dolgoztak. A mesterebéd költséges voltáról tanúskodik, hogy pl. egy vidéki kovácsczéh e század elején a mesterebédhez következőket irta elő : 1) Kívántatik három akó jó és szép fehér bor, 2) ötven font fris és szép tehénhus, 3) egy jó, meddő eleven juh, 4) öt jó, kövér malacz, sütni való, 5) három jó, fris nyul, 6) három jól meghízott kövér lúd, 7) tiz tyúk, jó kövér, 8) Rák, hallal együtt 50 pénz áru, 9) tiz kappan, jó kövér, 10) egy pint vaj, 11) négy itcze méz, 12) három font szalonna, 13) só elegendő, 14) gyertya elegendő, 15) bors fél font, szelíd sáfrán 15 dn., 16) fél font mozsolaszőlő, egy font aprószőlő, 17) egy pár szerecsen dió virágja 12 pénz áru, 18) egy garas áru gyömbér, 19) egy font mandola, fél font czukor, faolaj 5 dn. Czikoria zellerrel 30 dn. Rizskása másfél font. Nyers körtvély és alma 30 dn. Dió és mogyoró 30 dn, 20) egy pint jó égett bor. III. Károly király már 1732-ben rendeletet bocsátott ki, melyben eltiltja az elharapódzott visszaéléseket és a közjólét s az iparos tevekenység fokozása érdekében lehetőleg tágítani igyekszik a szűkkeblű czéhek által felállított korlátokon. Utódai folytatják müvét s országos szabású terv alapján (czéhbiztosok) meglehetős egyöntetűséget hoznak letre a czéhek körében, míg végre korunk lehe, mely minden kiváltságnak hadat izent, a czéhintézményt is végleg elsöpörte,