Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

A temető művészei, kőfaragói

493 i nak a síremléke őrzi ezen a vonalon az átlagon jóval felül mutatkozó tudását, alkotóképességét. A zsámbéki homokkőből faragott csonka gúla-alakú alkotás a XIX. század hatvanas esztendeinek a modorát mutatja. Ilyen stílusú, nagyságú és Ikiállítású alkotások abban az időben osak ritkábban, jobb módú és igényesebb polgárok megrendelésére készültek. Két évvel ezelőtt még 4—5 nagyjában megegyező formájú, egy esetben szoborral is ékesített emlékkő óvta Laiszky András tűnő emlékét. Ma csak az említett egyetlen alkotás állja a hallgatag vártát időtől megmartan, kikezdetten a helyről elkerülés borús sejtelmével. A fiú, Laiszky Lénárd, atyja mesterségének folytatásaképen véste, faragta a sírkereszteket a földi tájaknak búcsút mondott esztergomiaknak. Gurgulits József kezdetben nyergesújfalui, később esztergomi műhelyéből szállította ki a halottak pihenőhelyére a megrendelésre készült síremlékeket. Lock Alajos sűrű rendet állított a kezevéste keresztekből, oszlopokból az elmúlás földjére. Sok kő őrzi nevének betűit. Addig faragta, véste, csiszolta másoknak a csengő márványokat, míg egyszer csak az ő csonttá foszlott teste fölé is odakerült az élettárs veszteségét sirató tülkrös márványemlék. Halála után felesége, Hilpl Karolina irányította a mesterséget. Nem sokáig, mert 1891-ben itthagyta az esztergomi lankákat, s viszszatért Münchenbe, őseinek elhagyott hazájába.