Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

A temető művészei, kőfaragói

485* ben csak itt-ott telepedtek a föld elnyúj­tózkodó hátára, hogy a bemutatkozás bá­tortalan fellépése utám annál bátrabban és nagyobb számban következzenek a ké­sőbb jelentkezők. A műköves emlékek, sirlapok, sírboltok helyfoglalását új sza­kasznak vehetjük a temctőemlékek törté­netében. Uj színt, új alakot, elrendező­dést biztosítanak a kegyelet szolgáinak népes seregében. Uj lehetőségeket, meg­oldásokat adnak az olcsóbb és könnyeb­ben hozzáférhető, kezelhető anyagnak. Tartósságukról majd az eljövendő idő fog bírálatot mondani. Egy már most bi­zonyos : életük elenyészően rövid lesz társaikéhoz (képest. Hiába ! Az emberkéz habarcsolta kő csak nem élhet addig, mint a természet műhelyében márvánnyá, kővé egybeedződött parányok, moleku­lái mérhetetlen rendje. A műkővel dolgozó Adorján Jánosnak több ilyen alkotása kapott helyet a csend országának kertjében. Bábszky Ferenc kőmívesmesternek neve szintén ott olvas­ható pár sír műköves keretének az olda­lán. Bády Ferenc kőmívesmester a Huray­család mauzóleumának a felépítésével gondoskodott nevének, alkotókészségének m eg jegyzéséről. A helybeli mestereken kívül nemcsak korábban jutottak szóhoz más városok kőfaragói, sírkőüzemei. A legújabb idő­ben is hallatják márványhangú szavukat. A győri nagyüzeméről nevezetes Birk­mayer Ferenc a szakmabeli izlés és rá­termettség képviselője az esztergomi bel­városi temető halottas ösvényein.

Next

/
Oldalképek
Tartalom