Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - X. telekrész

466* ernyős vadgesztenyefák boltozatos lombkupolája fogja fel. Talán most is a sziklák mélyére gondol, ahonnan kiemelték ? A társtalan, világtalan évezredékre ? Összezárt kőajka semmit sem hajlandó elárulni a kíváncsiskodó szomszédoknak. Nem barátkozik ! Mintha azt mondaná : a sötét gyász és hallgatagság hirdetője vagyok ! Ezek pedig nem szorulnak tolmáosoló, értelmet magyarázó szavaikra ! Virágos sír fürdik beljebb a nap földre szitáló aranyesőjében. Szirmaik színes, selymes takarója alatt apró virágtestek szunnyadoznak. A kis burszentmiklósi Klinda Karcsiká-l és Sáriká-1, Klinda Károly városi gimnáziumi tanár csöppségeit bízták a sír dajkáló ölére. Itt már megered a virágok nyelve. Meghazudtolják az enyészet búsongó jajgatását : körülöttünk mindenfelé mállik a kő, rozsdásodik a vas, korhad a fej§a. De mi évről-évre, újra meg újra kinyílunk, szírmókba feslünk jóságosan, bájosan, ill-atosan ! Nem hiába mondják : a virágnak nemcsak színe, hanem szíve is van. A mondásra felfigyelhetünk. Ahol a jóság simogat, ott a szívnek is dobognia kell ! Belga márvány apró pettyes falán aranyos ruhás betűk csillognak az elmúlásról hallani sem akaró boldog ragyogás örömével. Burszentmiklósi Klinda Károly igazgatótanítóról sugározzák az emlékezés földi szálait. Fényüket villantják a hitvestársra, K. K.-né Teschel Máriá-ra is. A továbbfutó sorok trianoni magyar