Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - X. telekrész

462* szent jánosbogárkák húzódhatnak meg. Egész éjjel járták, repdesték a temető útjait, sírjait. Átrepülték a nyurga liliomokat, a rózsák illatos berkét, a margaréták fehér csipkegalléros seregét. Világítottak az éjtszaka utasainak, kimaradozó csavargóinak. Mécsest gyújtottak az elfelejtett, süppedt sírok fölött. Azután, ahogy jöttek szépen csendben, jó szívvel, hazamentek szellős szállásaikra s eloltották lámpásaikat. Be zsörtölődő rosszalással kelhetnek ki, és szidhatják a tolakodókat, hogy éjtszakai ügyeletes szolgálatuk után még nappali pihenésüket is háborgatják. Se éjjelük, se nappaluk ! De megnyugosznak, hogy távolodik a lépések zaja. Még jobban magukra húzzák az „egységesen" is bőre szabott, vastagszövésű takarót, és tovább alusznak. Agner Paula-nak, Agner Dániel mészárosmester leányának húsz esztendőre engedélyezte a földön való elmaradozást mindnyájunk Gondviselője. Az esztergomi óvónőképző-intézet növendéke csak röpke ideig szövögethette szép, gyerekkacagásos pályájának színes, napsugaras álmait. Jódarabon a magas fűbe vesznek a jelükvesztette sírsorok. Csalitosok sűrű, áthatolhatatlan bozótja borul föléjük nem egy helyen. Közepükből magas, karcsú fák ágaskodnak az égnek. Átszólnak a szomszédba az ernyős tujafáknak, a zord nézésű, hallgatag, méltóságukba gombolcdzó ciprusoknak. Panaszolják az idők járását : nem úgy mennek a dolgok, mint