Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - X. telekrész

456* kor tüzes szívek kiégtek, kihűltek ! A hideg kő betűi talán még mentik árva emlékét úgyahogy, ideig-óráig ! De ezek is már csak elbújtan, fakón, fényükfosztottan. Ha a hallgatag márványnak egyszer, talán rövidesen helyét kell hagynia, a feledés fullasztó hamuját az eddigi maradék sem fogja tudni elkerülni. Özv. Gróh Sámuelné neve kandikál elő a sírra ültetett lombos cserjék sűrű függönyé mögül. A szellők simogató keze, a locsoló víz kristálycseppjei ragyogó tisztába öltöztették az üdezöld leveleket. Virágok piros bóbitái hintik-szórjálk itt is, ott is az élet szikrázó tüzeit a pihenni megtért Gróh Sámuel fölött is, aki hitvesénél korábban lépett a sírhoz elkanyargó utolsó földi útra. Az évszakok eltolódását a természeten kívül megérzi a temető is. Jól benne járunk már a júliusban, s a virágok még mindig üdén, pompázón énelkelnek színeikkel. A régi júliusok perzselő heve nem színtelenítette el köntösüket. Élettől duzzadó harmatos testük az élő, eleven színek olyan sorával tarkítja, tűzdeli tele a sírok és környezetük zöldjét, hogy a virágos május legszebb napjai mosolyognák felénk a könnyek és bánatok földjén. Valóságos virágtábor díszeleg az egyik szélesre ágyazott, sír gondosan ápolt dombján. Harmatos rózsák színes ernyői védik a nap közbe-közbe tűzbe jövő sugarai ellen a gyengébb, kényesebb apróságokat. Hálásak is érte ! Vigyáznak bár-