Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől
Séta a halottak városának utcáin - X. telekrész
435* külő részén az Eggenhoifer-család újszerű elgondolású, művészi síremlékének a vitatkozók felé forduló kőfala. Csillogó, arannyal villanó betűi azoknál, másoknál jobban tudnak szót váltani a keletkezések, elenyészések, változások sose szűnő, állandó körforgásáról. A régi temetőnek nevezett nagy belvárosi sírkert utolsó telekrészében is az emberi fájdalomnak, könnyes gyásznak azok az emlékei jutnak szóhoz, azok a szavak sírnak fel, amelyek nem pusztulnak el a haladó idővel, nem ismernek divatot, másulást. Nem halnak a pusztuló korokkal, hanem tovább maradnak, hangzanak, amíg emberek élnek-halnak a föld hol felhős, hol napos hátán. Az első sor vonaláról Szupek Jakab díszes sírköve néz a tér elomlott, elfáradt márványaira. A Morvaországból ideszakadt cipész véget itt ért földi állomását jelzi. Feleségének, Szupek Jakab-nénak férje oldalán vetettek síri derékaljat. Uramovszky Károly márványemléke után a sor sarkán fiatalasszony sírba hervadt teste fölött vigyáz és hívja emlékezésre a hozzátartozókat a kereszt szűkszavú írása. Rosta Józsefné Berényi Edit viruló éveiben ellobbant élete int búcsút a messze távozás el nem hagyható űrállomásáról férjének, az Érseki Tanítóképző tanárának s kis árvájának. Dr. Berényi Zoltán neve siet még tova az emlék széles tükörsima mezején. A katona erős, edzett testét is többször dönti életet ragadó veszélybe hivatásának ib'