Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - I. telekrész

40 lyos anyagot. Járásra libben. Mintha játszi könnyedséggel virágosréten készülne keresztülsuhanni. A menyasszonyi fátyol és ruha a szimbolika nyelvén beszél az elsuhant virágéletröl. A mosolygó arc boldog életörömet sugároz. Csak a lábhoz hullott rózsa s a hullástól fájdalmasan ütött kéz sírja mondhatatlan kesergéssel a megszakadt fiatal élet búcsúzó könnyeit. A nem felejtő szülők a gyászoló jegyessel együtt „Valikánk"-nak, Sztabey Valériá-nak a márványon kívül hangtalan szavakkal is adóznak, mikor Vörösmarty Szép Ilonkájá-nak halhatatlan soraival keltegetik emlékét : Hervadása liliomhullás volt, Ártatlanság képe s bánaté. A szobor Bory Jenőnek, a kiváló szobrászművésznek és -tanárnak értékes, szépséges alkotása. A Marosi-család süttői-haraszti márványkőből faragott sírköve az Esztergom- ban elhúnyt hozzátartozók porai fölött szomorkodik. 10 év távolából idézi Marosi József-nek, a város gazdasági, üzleti és pénzügyi világában jelentősebb szerepet vivő vezetőembernek emlékét. Csillogó, sötét svédgránit örökíti márványba vésett aranybetükkel a Waldvogeí-család életből távozott tagjainak r.evét. Waldvogel József-né Vandra Ida, Waldvogel József kezdi a sort a szomorú mezőn. Waldvogel Gyula építész, népfölkelő főhadnagy életének nemes áldozatára figyelmeztet, mikor az első világháború vérrel zivatarozó idejében a hívó