Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - IX. telekrész

402 vanas évek végén Pozsony város plébáiiosia. — Krisztus szíve iszerint való papot, munkának, tudománynak szentelt életet tüntetett ki a szentszék bizalma s a királyi kegy, amikor Rimely Károly-i a besztercebányai püspökség méltóságába emelték. Mikor ma, a túlságos kritikára annyira hajlamos ifjabb generáció avatottjai, főleg avatatlanjai a szülőföld múltjáról oly elképesztően keveset tudó korosabb osztályok gyökértelenjeivel tetemre hívogatják az elhanyatlott multat, nagyon meg kell mutatniok, mire telik majd ki munkájukból, A régiekből került sok mindenfelé, A nagyság ormai várják most is hírrel, érdemmel, dicsőséggel érkező hódítóikat. Ez a rendeltetésük, A nagyok homlckára koszorú, fejére korona illik. S mikor így a multakba vialó elkalandozáskor egy és más számbavehető, Esztergomnak valóban nem kell szégyenkeznie, hogy a mult század ötödik évtizedétől számítva 50 esztendőn belül csaknem egynek számítható család két jeles főpapot adott a magyar katolikus egyháznak. A pannonhalmi főapát szülei ebben a temetőben porladoznak. Sírdombjukat szerteszitálta, emlékkeresztjüket darabokra törte az idő érckeze. Csak a szálló hír beszél róluk, mert hát mindent elfelejteni mégsem lehet. A besztercebányai püspök atyját, anyját is idehozták, amikor földi életük mécsese utolsót lobbant. Porrá vált, csonttá