Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől
Séta a halottak városának utcáin - IX. telekrész
396 jele — 1894. januárjában, Bakonybélben adta vissza tiszta, nemes lelkét Teremtőjének. Pár sorral korábban sírkő megőrzéséről tettem említést. Vallom, nem vétkezünk, ha közben-'közben mentjük azoknak kallódni készülő, új célokra szánt, esetleg zúzó kalapács alá kerülő kőemlékét, akiknek neve, élete kapcsolatba hozható Esztergom hírességeivel. Takács Mátyás csizmadiamester a XVIII. sz. utolsó harmadában s a XIX. sz. első 2 évtizedében dolgozott az esztergomi cíviseknek. Mikor 1822, júl, 9-én sírba tették, 70 esztendőt jeleztek sírkeresztjének betűhirdetői. Ma csak itt és így újul meg emléke. írás, kő, fejfa nem beszél már róla. Pedig őt is ebbe a temetőbe hozták feleségével, Pursch Máriá-\a\ együtt, aki 1830. júl. 30-án került halott ura mellé. S bár csaknem a föld alól kell előkaparnunk jelek nem őrizte elszállt emléküket, mégsem erőszakolt a nevükkel való foglalkozás. Ezek az egyszerű, dolgos (kezű szülők adták Esztergomnak s a magyar bencés rendnek Takács Antal Bernardin-t, a XIX. század magyar földön sarjadt, latin nyelven író legnagyobb költőjét. A rend dicsősége szülővárosában végezte iskoláit. 1846—51-ig az esztergomi bencés székház főnöke s a gimnázium igazgatója. Csodálatos költői tehetséggel, bámulatos formaérzékkel írja kristály csengésű, latin nyelvű költeményeit.