Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől
Séta a halottak városának utcáin - V. telekrész
170 állami főgimn. tanárról kesereg • a fájó írás. A fiatal tanár Zichy János gróf volt vallás- és közoktatásügyi miniszter fiait nevelte, oktatta, majd a budapesti tisztviselőtelepi s az Attila-utcai állami főgimnáziumban tanított. Náthaláz hamvasztotta el Budapesten ígéretes életét. Szülővárosának földjében talált pihenőre. Sziléziai márvány vésett írása a Halmai-család nyugvóhelyét jelzi. Halmai Jánosné Hermann Mária mellett pihen Halmai János ny. igazgató-tanító. A kitűnő zenész nagy tudását szívesen ajánlotta fel a köz szolgálatára. Megszervezte az Önkéntes Tűzoltó Egyesület fúvószenekarát, mely pattogó játékával sokat gyönyörködtette a korábbi esztergomiakat. 70 esztendő földi testét tette le, mikor mennie kellett. Bukovszky Vencel MÁV főfelügyelő sírjának fejénél tömör vaskereszt fehér táblája nyit utat az emlékező soroknak. A sír halmán örökzöld bokrok a nem szűnő életről folytatnak egymásközt párbeszédet, a komor sírlámpák fénytelen szeme a visszahozhatatlan esztendők multak távolába ködlött útja irányában mereng, tétovázik. Haraszti kő fehéres oszlopának is van mondanivalója. Fátyolos betűk Gulyás Lajos-ról, az Esztergomi Borászati Egylet 30 éven keresztül tevékenykedő pincemesteréről vetnek szerény sorokat, aki hitvesének, a „fáradhatalan" Prom-