Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől
A temető tanítása
10 lyába, hogy utána ugyanazzal a parancscsal visszarendeljen Magához. A csend ölel körül mindenfelől, a magányosságnak az a néma zenéje, amely, ha érezzük, gyötrelem, ha nem érezzük, törpe apróságokról feledkeztető gyönyörűség. Pár kopácsolás, nekivetődő emberi hang jelzi a külső, zajos vilá^ idefurakodását. Átugorják a temető falkfc.-ítését. Az utca másik felén tetőt ácsolnak, i.'lat javítanak, szobát szépítenek. Sírhalmok, sírüregek közelében ! Valóban, nem nagy a távolság a kerítésen túleső s az idejutó lakások között ! Itt igazán leszállhatunk lelkünkben az „angyaloktól lakott mélységekig", ahol szeretteinkre nem a mondott szavak emlékeztetnek, sem a tett mozdulatok, hanem a csend, amelyet velük együtt éltünk és élünk keresztül. Ilyen környezetben az apró, rejtett dolgok feltámadnak, a szendergő igazságok nagy erővel felébrednek. Mintha kavics zöirenne az elhagyott utakon. Megelevenedik a ködbevesző mult. Surranó alakok imbolyognak, libbennek erre-arra az ösvényeken a sírok és sírkeresztek közt. Terhük alatt görnyedező, izzadt arcú, fáradt munkások menetelnek. Semmivel sem törődve, a megadás nyugalma viszi őket előre. Nem bánják, hogy erre az utolsó útra kerültek. Jó így, számukra befejeződött a robot napszáma, rájuk köszöntött a pihenés ideje ! Vértelen