Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig – Esztergom egészségügyének története
A 20. század
különösen a közép-kelet-európai agrár jellegű országok között. A „sorból" csak alacsonyabb szaporulatunkkal lógtunk ki, s ezen, mint látjuk, a klérus szigora sem segített. A szegény betegek gyógykezelését az országos betegápolási alap költségén végezték, a karitatív akciókból az egyház kivette a részét. 1912-ben többszörös jubileuma volt Gönczy Bélának. Húsz éve kapta kézhez orvosi oklevelét, egy évtizede állott a Kolos-kórház élén, ám egyiket sem ünnepelték meg. Viszont amikor a Réczey-tanítványok elhatározták, hogy mesterük tanárságának 20. évfordulójára emlékkönyvet adnak ki, Gönczy Béla elküldte a „Sürgős beavatkozást igénylő hasműtétnek néhány esete" című közleményét. A reprezentatív kötet társszerzői: Verebély Tibor, Kuzmik Pál, Borszéky Károly, Fáykiss Ferencz és Réthi Aurél, akik valamennyien a szakma hírességei lettek. 27 0 Ahogy Gönczy írja, eseteinek nagy része szinte a 12. órában került műtétre, a lőtt sérülések és bélelzáródások ismertetett esetei teljesen felgyógyultak. Kétségtelenül szelektált esetek, pár évtizeddel korábban semmi esélyük nem lett volna az életben maradásra. Gönczy pedig a könyv szerint a legjobb Réczey-tanítványok közé tartozott. A város és a kórház életébe is durván avatkozott be az első világháború. A papi szeminárium rektora 1914. szeptember 6-án háborús kórháznak engedte át az épületkomplexumot. Szeptember 13-án már mintegy 200 sebesülttel megtelt a szeminárium, s a korabeli sajtó szerint Esztergom „fogolytáborrá lett nyilvánítva" 27 1. Gönczy Béla július 5. és szeptember 5. között a rengeteg munkája mellett újabb ápolónői tanfolyamot tartott, továbbá Glázer Zsigmond köbölkúti orvost és Vándor Ödön kollégáját sebészeti képzésben részesítette. A városi tanács megvásárolta a Kolos-kórház melletti Ivanovits-házat, amelyben ötvenágyas fiókkórházat nyitottak, és társították a főkórház mellé. Ebben a részlegben Pákozdy Károly lett az osztályos orvos, de a nehezebb esetek (márpedig az aknavetők megjelenése egyre szaporította számukat) Gönczy igazgató műtőasztalára kerültek. Éjjel-nappal operált, szinte emberfeletti munkát végzett. A megelőző közegészségügyi feladatokat Seyler Emil megyei főorvos irányította. Felállították az esztergomtábori fabarakkos fogolytábort. Orvosparancsnoka érdekes mód a fővárosból kivezényelt Fonyó János nőgyógyász lett, aki közegészségtanászként is kitűnően megállta helyét. Az Örvosi Hetilap 1915-ös évfolyamában jelent meg „A foltos hagymáz epidemiológiája és prophylaxisa" című cikksorozata, amelyben Nicolle és Provazek munkáira hivatkozva pontosan leírta a ruhatetű közvetítő szerepét a kiütéses tífusznál. Legfontosabb teendő tehát a tetvetlenítés, valamint a beteggyanús személyek azonnali elkülönítése. Fertőtleníteni lehet forró gőzzel vagy vegyi anyagokkal (pl. carbol), fontos a fürdés és szőrtelenítés. A legyengült szervezetűek közül többen meghaltak, de elképzelhető, mi lett volna Fonyó doktor szakszerű ténykedése nélkül. Akár a fogolytáborban, akár Esztergomban. Külön érdekesség, hogy 1917-ben országos orvosi szaklapot szerkesztett Esztergom-Kenyérmezőről. Címe: „A nőgyógyászat és szülészet haladása". A szerény kivitlezésű lap tartalmának színvonala szinte hihetetlen. Pl. a későbbi Nobel-díjas Hevesy György cikke a radioaktív anyagokról; mekkora energia tartja össze az atomok csillagrendszerét, milyen áthatolóképességű a gamma-sugár stb. Utána Semmelweis mellett a legnagyobb nőgyógyászunk, Tauffer Vilmos professzor értekezett a méhrák 51
