Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig – Esztergom egészségügyének története
A 19. század
sításában áll". A szabályzat magyar és német nyelven került az érdekeltek kezébe, mivel a hazai liberális légkörben boldogulásukat igen segítette a két- vagy többnyelvűség. Határozott szociális jellegüket csak részben módosítják bizonyos megszorítások. Így a felvett személy nem lehetett 60 évnél idősebb (azokat másképp segítették), továbbá szükségeltetik, hogy az egyletbe történő belépés előtt az illetékes orvosuk egészségesnek találja. Legfontosabb kötelesség volt természetesen a pontos tagdíjfizetés, mert pénzügyi alap nélkül minden írott malaszt maradt volna. Szerzett munkaképtelenség esetén a beteg bizonyos összegű „táppénzt" is kapott, így a munkásbiztosítás modelljének tekinthető. A vöröskereszt egylet 1882-ben alakult meg a városban, orvosai: Lipthay János és Mátray Ferenc. Háború esetén a szentgyörgymezői prímási kórház biztosít automatikusan helyet a vöröskereszt betegeinek, illetve sebesültjeinek, amikor az ágylétszám akár ötvenre is emelhető. A solferinói intézmény tehát egyházi védnökség alatt állott. 20: ! A már említett Szántó József-féle „egészségügyi kalauz" szerint a tizenegy orvos mellett Esztergomban ténykedett még külön két sebész is 1882-ben, 20 /' mégpedig: ..Hübschel Antal, városi alorvos .... Esztergom Szarkási Antal, községi orvos „ " 20 3 Gönczy Béla előtt a műtéti teendőket elsősorban ők látták el. A 19. század végén a város orvosi ellátottsága tehát jónak mondható. „Székes-Fehérvár" ugyanakkor egyetlen orvost tartott.0 0 Nem ily kedvező a kép azonban, ha a megyei elosztottságot nézzük, mert a tizenkét orvostudorból tizenegy Esztergomban lakott, ugyanitt és ugyanekkor a hét sebészből pedig kettő. Igaz, hogy területileg az ország legkisebb megyéjéről volt szó, mégis meglepő aránytalanság, hogy a Duna jobb parti részén csak Dorog, Nyerges-Űjfalu és Bajna, míg a bal parti részen Párkány, Bátorkeszi és Muzsla rendelkezett egy-egy orvossal. Még szembeötlőbb a „centralizáltság", ha figyelembe vesszük, hogy Esztergom megye mindhárom állatorvosa: Milánkovics Antal, Dogossy Gáspár és Schöller Péter a megyei székhelyen ténykedett (ámbár valószínű, hogy olykor szekérre szállva a távolabbi településekre is ellátogattak), valamint a megye négy patikája közül három Esztergomban, egy pedig Párkány községben látta el a közigazgatási terület 70 ezer főnyi lakosságát. Mint korábban említettük, a leendő papok „medicina pastoralist" is tanultak, s ez esztergomi viszonylatban Toldy Ferencnek tévesen értelmezett közleménye alapján „orvosi fakultásként" került az orvostörténeti köztudatba. 20 7 Holott, ha meggondoljuk, hogy 1882-ben Csolnok, Piliscsév, Lábatlan, avagy Ebed és Kéménd nem alkalmazott orvost, megértjük a papok gyógyászati képzettségének fontosságát. A fennmaradt tankönyvek alapján megállapítható: a medicina pastoralis írói vagy maguk is orvosok voltak, vagy kellőképp ismerték koruk orvostudományát. Felvidéki főorvosként ténykedett pl. az orvosi szótáríró Hackel András, akinek a Compendium medicinae pastoralis, quod in usum parochorum című kassai kiadványa (1843), 20 8 továbbá a Nyitra megyei Nagy József „physicus" komáromi kiadású (1855) medicina pastoralisa. 20 9 Nem volt viszont orvosi végzettsége Majer István teológiai tanárnak, mégis igen hasznos, mai szóhasználattal „egészségügyi felvilágosító" munkákat írt, mindenkor magyarul. Pl. az Egészségtan a nép számára című könyvének 210 jövedelmét az „ínséggel küzdő adózóknak" ajánlotta fel. Elkészítette az „esztergomi honvédápoló-társulat" szabályait, amely füzet alakjában is 43
