Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig – Esztergom egészségügyének története

ELŐSZÓ

ELŐSZÓ Alig néhány éve, 1982-ben ünnepeltük együtt a mostani és bizonyára végleges helyén fekvő kórházkomplexum alapításának 80. évfordulóját. A jubileum rendszerint némi történeti számvetéssel jár annak érzékeltetésére; hogyan lett a 60 ágyas kis századkezdeti kórodából egy többszáz férőhelyes, korszerű gyógyintézet, meghatványozott személyzetű pavilonrendszer, amely a növekvő város, valamint a fokozott igények kielégítésére szolgál. A szegényháztól a kórházi szintig, ahogy a főcímben olvashatjuk. Ekkor hangzott el először egy rövid emlékbeszéd keretében a Kolos néven indult, majd Városi Kórház néven szereplő intézmény története, természetesen a teljesség igénye nélkül. Ugyanekkor fogalmazódott meg a gondolat a kórház múltjának írásban való rögzítésére, mert nemcsak a könyveknek, hanem a kórházaknak is megvan a sorsuk és történetük. A kórház viszont csak egy — igaz, igen fontos — része az egészségügynek, az egészségügy története pedig a történelemnek. Ha Esztergom históriája elmúlt ezeréves — nemrég emlékezett meg millenniumáról —, az egészségügye sem lehet fiatalabb. Jogosan merült fel tehát a gyanú; Esztergom egészségügyének története a városéval egyidős, amikor államalapító nagy királyunk 1000-ben engedélyezte és segítette egy külön gyógyító rend megtelepedését. A folyamatosság azóta láncszerűen kimutatható. A mindenkori ispotály a várossal virágzott vagy sínylődött, pl. Vitéz János pompás udvarától a végvári szintre zuhant török hódoltságig, vagy a kuruc—labanc háborúk pestispusztításától 1848 felemelő történelmi pillanatáig, hogy csak a legnevezetesebb dátumokat említsük. Az egész magyar múltat átfogva, mígnem 1902-ben Vaszary Kolos nagyszerű mecénási gesztusa, valamint az első igazgató, Gönczy Béla kiviteleztető buzgalma révén megszületett a mai kórház őse, egy pavilonrendszerű, korszerű intézmény. Azóta korallszigetszerűen rakódtak rá a szintek, megőrizve egységüket és harmóniájukat. Az írás beszéljen önmaga helyett, és álljon helyt önmagáért. Az irgalmas lazarétumtól az új intenzív osztályig, az alamizsna osztásától a véradó állomásig mondja el fejlődési folyamatát i Talán arra is fény derül, az egészségügy soha nem siklott sima pályán. A rögös utat pedig mind a beteg, mind az orvos megérzi. Délibábot nem kergetünk, de bízunk benne; a jobb megismerés több megértést terem, több türelmet ígér mindkét részről. Akkor talán nem hiába született ez a könyv, hazánk egy legrégibb városának egészségügyi története. Köszönet érte a segítő intézeteknek és vállalatoknak, hogy az olvasó kezébe veheti helytörténetünk eddig leghiányosabban feldolgozott fejezetét. Hogy Gáleotto Marzio és Gönczy Béla neve ismerőssé váljék. Hogy mily nehéz múlt szülte a nem 3