Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig – Esztergom egészségügyének története
A 18. század
ket, sem „boncolási anyagot" nem tudott biztosítani. A 18. század végén már egyedül a pesti Rókus Kórház képes volt befogadni a medikusokat. Az első esztergomi orvos, aki 1783-ban Pesten végezte orvosi tanulmányait, Pautsek János volt. E században nem is találunk az annalesekben több esztergomi születésű orvost. Ugyanakkor a szomszédos Komáromból akad néhány; pl. Rodlsperger János, Siller Ferenc, de elsősorban Zay Sámuel, személyében az első tudományos igényű hazai ásványtani munka, a „Magyar Minerológia" (Komárom, 1791) szerzőjét tisztelhetjük. Népszerűsítő orvosi könyvet is írt a falusi emberek számára. A végzett orvosok száma is jelzi, hogy a két város versenyében már akkor Komárom a dinamikusabb fejlődésű. Ehhez II. József türelmi rendelete (1782) is szükségeltetett, amikor már nem katolikusokat is orvossá avattak. Akár izraelitát, mint Oesterreicher Manes József példája bizonyítja, aki érdekes mód könyvében (Analyses Aquarum Budensium) a budai és a balatonfüredi víz mellett az Esztergomhoz közeli sárisápi forrást is vegyi elemzésre küldte Winterl József Jakab pesti kémiaprofesszorhoz. Ahogy a szövegből kiderül, a megkülönböztetés az illusztris Sándor báró territóriumának szól. Ami mit sem von le értékéből és érdekességéből. Ami Pautsek doktort illeti, neve azért nem található a Szinnyeiben, mert II. József reformer császár eltörölte a kötelező (és legtöbbször csak formális) disszertációk készítését, s 1793-ban még nem állították vissza, különös módon csak 1816-ban. 14 5 A 18. század Nyugaton a felvilágosodás, a „szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszava alatt a polgárosodás ideje, addig Esztergomnak orvostörténeti szemmel talán a leghalványabb korszaka. Igaz, a szellemi hullámok főleg a bécsi testőrírókon keresztül hozzánk is eljutottak. Mária Terézia hosszú és nyugodt, II. József rövid és nyugtalan uralkodása alatt vitathatatlanul sokat sikerült behoznunk a 150 éves lemaradásból. Mindezek ellenére a járványok meg-megújultak, s következésképpen a meggyérült lakosságot csak letelepítéssel lehetett pótolni. Ennek következtében a népességi arányunk alaposan eltolódott, nemcsak a peremvidékeken, de a hazánk közepén fekvő Esztergom megyében és városában egyaránt. A progresszív szellem beszivárgása ellen 1772-ben bevezették a kötelező cenzúrát, Esztergomban pedig a Royer nyomda (1762-től működött) főleg latin nyelvű egyházi kiadványokra szorítkozott. A város hosszú ideig „átmeneti állapotban" élt, évtizedekre lefoglalta a bazilika építése. Amikor 1795 -ben a Vérmezőn lehullott Martinovicsék feje, Esztergom már csak egy kis vidéki papi város, az ország legkisebb megyéjének székhelye. Abban az időben temették föld alá Vitéz János humanista udvarának emlékeit, hogy a világi dolgok hosszú időre meg ne háborítsák „a kis magyar Róma" provinciális nyugalmát. 34
