Osvai László: Az Esztergomi Kolos Kórház építéstörténete 1892-1902
Ajánló sorok
Ajánló sorok Nem mindennapos feladatra vállalkozott Dr. Osvai László főon'os, amikor forráskutatói alapossággal írta meg az Esztergomi Kolos Kórház oknyomozó építéstörténetét. A Kór-Lap összeállításánál szerzett sokéves szerkesztői tapasztalata most szemmelláthatóan kamatozik. Szerencsés a kompozíció, amely az 1S92 és 1902 közötti évtized kordokumentumait könnyen áttekinthető lejezetekként mutatja be annak érzékeltetésére, hogy a centenáriumára készülő gyógyító intézmény anyagi gondjai nem mai keletűek. A szerző meggyőzően emel ki egylelől az 1895. évi városegyesítés tényének, másrészt a Feich tinger Sándor- Vaszary Kolos- Göncy Béla hármas személyi szerepének fontosságát. A honfoglalás ezredik évfordulójára készülve országszerte épültek, szépültek, újultak és bővültek a megyei, illetve a városi kórházak. A millennium körüli ünnepélyes idők egybeestek a sebészetnek azon szintre való emelkedésével, amikora Semmelweis-idoktrína, az aneszteziológia és az operációs technika fejlődése már steril műtőket kívánt. Kialakításuk a szegényházi jellegű épületekben nem volt többé lehetséges. Lgylett vezető szakma a kirurgia és az első igazgató szinte mindenütt sebész. Az esztergomi új kórház ebbe a millenniumi sorozatba illeszkedik, építéstörténete mégis rendhagyó jellegű. Nem ismerünk még egy hasonló hazai hospitált, amely ilyen kezdeti, többször mondvacsinált gondokkal küszködött volna. Csak sejtjük, mennyi ebben az esztergomi sajátosság! A négy városrész egyesülési nehézsége bizonyos "előképre" enged következtetni. Ezért a korabeli társ-intézetek alapítási okmány-halmazából aligha lehetne külön kiadványt kerekíteni. Még az olyan országos jelentőségű épületrendszeréből sem, mint a 200 éves Szent Rókus Kórház, melynek 199S-ban jelent meg a jubileumi kötete. Nem feladatunk firtatni, mennyiben tükre a felsorolt tíz esztendő a prímási székhely általános városrendészeti állapotának. Osszhasonlításra biztos akad majd vállalkozó. Egy tény: az oknyomozó építéstörténet utólagos jegyzőköny\'i rendezését csak üdvözölni lehet. A szerző nem tehet róla, ha a múltból annyi ismerős gond oda-vissza alapon egymással köszönő viszonyba kerül. Tanulságul szolgáljon a jelennek és az utódoknak, hogy megváltozott körülmények közepette is figyeljék, tiszteljék és kövessék a Gönczy Béla formátumú vezetők példáját. Szállási Árpád dr. 5