Osvai László: Az Esztergomi Kolos Kórház építéstörténete 1892-1902
1902
nos budapesti építészt bízta meg először tervvázlat, majd annak elfogadása után az 1899 évi rnárezius hó 3-án terv és költségvetés elkészítésével. Rövid idő alatt elkészültek a tervek, melyeket a kórház építő nagybizottság kebeléből kiküldött albizottság többszörös üléseiben minden részletre kiterjedő figyelemmel behatóan tárgyalt és az 1899. évi július hó 6-án tartott képviselőtestületi közgyűlés elé terjesztett, mely azokat teljesen magáévá tette s jóváhagyás végett Esztergom vármegye törvényhatósági bizottságához és annak utján a királyi belügyminiszterhez teijesztette föl. A belügyminisztérium részéről tett észrevételek Raisz Gedeon miniszteri osztálytanácsos közben jötte mellett tartatott közös értekezleten kielégítő elintézést nyervén 1900 évi május hó 23. napjára kitűzetett a 266 215 korona 56 fillérrel előirányzott építkezés vállalatba adása czéljából a versenytárgyalás, melynek eredményeképp a város képviselő testülete 1900 évi július hó 5. napján tartott közgyűlésében Pfalez József esztergomi építési vállalkozót bízta meg az építés végrehajtásával. 215 368 korona 62 fillér átalány összeg mellett. Ez az összeg utólag elrendelt építkezési többlet folytán 225 368 korona 68 fillérre emelkedett, a berendezés és felszerelés pedig 20 ezer koronát vett igénybe. Az építési költségek fedezésére szolgált az építés czéljaira felajánlott 185 290 korona 10 fillérnyi önkéntes adomány. Ékesen mutatja a gyűjtés ezen eredménye, hogy Esztergom szab.kir. város egész közönsége, élén a herczegprimás O Enúnentiájával, az esztergomi takarékpénztár, a méltóságos főkáptalan, mint testület és egyes tagjai, Esztergom vármegye törvényhatósága, egyes nagylelkű és bőkezű adakozók kiknek sorában előkelő helyet foglalnak el az Erzsébet jótékony egylet buzgó hölgyei, fáradtságos és eredményes gyűjtésükkel, sőt a társadalomnak kevésbé vagyonos és városon kívül élő emberbarátok is mily lelkes áldozatkész szeretettel karolták fél ezen nemes ügyet s mint siettek vetélkedve a szükséges összeget előteremteni. Az építési költség teljes fedezetére még szükségelt összeget az ápolási díjak terhére kormáim jóváhagyással felvett 88 ezer korona törlesztési kölcsön kamatjához is évi 2 ezer koronával járul a bíboros herczegprimás nagylelkűsége. Az építés 1900 évi július hó 12-ik napján vette kezdetét, az alapkövet 1900 szeptember hó 2-dik napján Boltizár József mylassai felszentelt püspök és általános érseki helynök szentelte meg az országos orvosi szövetségnek éppen akkor városunkban tartott kongresszusa és számos résztvevők jelenlétében, ugyanő áldotta meg és avatta az 1901 évi deczember hó 28-dik napjára teljesen elkészült a legnagyobb jótevője hálás tiszteletben tartott nevéről Ko110