Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002
1970-1990
dor utcai Kórház ortopéd szakorvosa, Unoka József az Országos Orvosszakértői Intézet Szervezési és Módszertani Osztályvezetője, és Mersány Géza a Gödöllői Városi-Járási Egészségügyi Osztály vezetője. 1981. augusztus 15-től Mersány Géza lett az igazgató. 1938. szeptember 18-án született Nagykerekiben. 1964-ben Debrecenben kapott diplomát. Rövid ideig a Szervezési Intézetben dolgozott, később Polgár községben körzeti és járási orvos, majd a püspökladányi Rendelőintézet vezetője volt. 1975-től a gödöllői Egészségügyi Osztályt irányította. Erdélyi Ibolya osztályvezetői meghosszabbítását már az új igazgató javasolta 1982-ben. Ugyanebben az évben megkezdődtek a tereprendezési munkálatok az új neurológiai pavilon építése céljából. A megvalósuláshoz közeledett Gönczy Béla álma. 72 millió forintot irányoztak elő az építkezésre és el is indultak a munkálatok. A kivitelezést, csakúgy, mint a belgyógyászat rekonstrukciójánál a Dorogi Szénbányák Vállalat Szolgáltató Üzeme végezte. 1983-ban az üzemegészségügyi szolgálat jelentősen megerősödött. Ebben döntő szerepe volt Sinka Gábor igazgató helyettesnek is. A környék 17 vállalatánál volt jól felszerelt rendelő. A Labor MIM-ben Sinka Gábor, Kattra Noémi és Bérces Magdolna dolgozott, a SZIM Marógépgyárban Gál Lajos, a Látszerészeti eszközök Gyárában Várgedő Andrea és a Medicorban Lehotka Mária várta, szűrte a dolgozókat. A Dorogi Szénbányáknál Kávás Éva, Soós Gábor és Csányi Mária, a Kőbányai Gyógyszergyár részlegében Tóth Noémi, a nyergesi Vasbetonban és az Eternitben Tar Gyula, a lábatlani Papírgyárban Szilvási Réka és Türi Ferenc volt az üzemorvos. Részállásban dolgozott Valykó Ferenc / Szénbányák /, Keszthelyi Gábor / Dofém / és Szállási Árpád, valamint Erdős Zsigmond / Volán /. A kórházban Mersány Géza javaslatára Szegőfi Béla lett a gazdasági és műszaki ellátást irányító igazgató helyettes. Szegőfi Béla 1940. április 27-én Ózdon született, 1971-től dolgozott a kórházban, és ezt a posztot Vörös Lászlótól vette át. (226) 188 Mersány Géza