Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002

1948-1970

1927-ben Abádszalókon született. Egerben, Kassán, majd Pesten járt gim­náziumba. Először mérnök akart lenni, de végül mégis a Budapesti Orvos­tudományi Egyetemet választotta. 1951-ben szerzett diplomát. Először a Tétényi úti kórházban Mészáros Károlytól tanulta a sebészetet, majd Littmann Imre / 1913-1884 / vitte magával 1964-ben az OTKI-ba. A kórház történetének tárgyalásakor nem kerülhető meg az MSZMP szerepe sem. Ahogy az ország minden munkahelyén, úgy kórházunkban is képviseltette magát, és meghatározó szerepet játszott a Párt. Sokáig Tingyela Mihály és Valkó János felváltva irányították a kórház pártszervezetét, hol az egyikük volt a párttitkár és a másikuk a szakszervezet vezetője, hol fordít­va. 1967. október 1-én Budapestről, az Ortopédiai Klinikáról új műtősnő érkezett a kórházhoz. Lakos Sándorné a fővárosban, élelmiszeripari techni­kumban érettségizett. Az orvosira nem vették fel, de 2 évet elvégzett a Ker­tészeti és Élelmiszeripari Főiskolán. Végül mégis az egészségügyet válasz­totta és műtősnő lett. Amikor azonban az élelmezés korábbi vezetője Simor János nyugdíjba ment, Vörös László gondnoknak sikerült rábeszélnie Lakosnét az élelmezés vezetésére, és 33 évig ezt a posztot ő töltötte be. 1968. április 17-én adták át az űj konyhaépületet, mely megyei beruházásban épült. Lakosné aktív irányításával történt meg a 90-es években a rekonstrukció alatt az élelmezés Dorogra történő átköltöztetése, és az építkezések alatt a zavartalan étkeztetés biztosítása. 2000. október 31-én ment nyugdíjba, mi­közben 1968-1982-ig a kórház párttitkára is volt. Ilyen minőségében számos esetben volt meghatározó szerepe a kórház életét érintő döntésekben. 1982­ben a párttitkári teendőket tőle Törös Péter vette át. 1968-ban távozott a kórházból Söröss Jenő / 1937. június 4. Ipolyság /, aki Szentgyörgymezőn lett körzeti orvos. Söröss doktor 4 évet töltött a kór­ház urológiai osztályán. Itt szerzett szakképesítést. Diplomáját 1962-ben sze­rezte. 1968. még egy jelentős változást hozott a kórház életébe. Július 1-én megszűnt a Tüdőosztály, helyén 300 ezer forint beruházásával 1968. szep­tember 8-án Neuropsychiatriai Osztályt nyitottak meg. Az új osztály meg­szervezését, létrehozását egy 42 éves debreceni adjunctus, Leel-Ossy Lóránt vállalta. Leel-Ossy doktor 1927. július 25-én Berekböszörményen született. Édes­apja református lelkész volt. Elemi iskoláit Sarkadon, középiskoláit Mező­túron végezte. Érettségi után a Debreceni Orvostudományi Egyetemre ke­rült és 1952-ben szerzett diplomát. Ezután mentőorvosnak küldték, ahol 3 éven keresztül dolgozott, majd a debreceni Rendelőintézet laboratóriumá­ban kapott állást. 1956-ban ideggyógyászati szakvizsgát tett és segéd majd 77 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom