Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002
Eggenhofer Béla igazgatósága 1933-1948
tetszéssel kísért előadást tartott. Landgraf Ervin: "Dentalis gócok bakteriológiai vizsgálatának eredményei", G. Madarász Erzsébet: "Ortodentia gyakorlati kérdések", Major Emil: "A részleges fogpótlás alátámasztása és elhorganyzása", Bonyhárd Béla pedig "Részleges prothézis esete" címmel tartott előadást. Esztergomban tartották a Magyar Tüdőgyógyászok Országos Egyesületének is a kongresszusát. Ezen a rendezvényen Eggenhofer Béla is előadott: "A sebészi gümőkór műtéti kezelésének megelőzése" címmel, mely megjelent a "Tuberkulózis elleni küzdelem" II. évfolyam szeptemberi számában. Az előadásban a csont, izület és mirigy tbc sebészi kezeléséről, annak korlátairól ejtett szót. Elmondta a Chinoin-gyár által forgalomba hozott Rubrophennel szerzett tapasztalatait, melyeket biztatónak vélt, de "a szakszerű és minél korábban végrehajtandó rögzítés és tehermentesítés" mellett érvelt. Rámutatott ugyanakkor a gyógyászati segédeszközökkel való ellátás problematikájára. (151) Eggenhofer Béla éjt nappallá téve dolgozott. Óriási szervező és szakmai munkát végzett. A Kórházbizottság jegyzőkönyvéből kiderült, hogy 12 hetet töltött állandó inspectióban, és az év végén csak úgy tudott szabadságra menni, hogy Bakay professzor erre az időre Molnár Jenő személyében helyettest küldött. 1938. március 21-22-én dr. Dávid Mihály, a minisztérium klinikai ügyosztályának vezetője, Johan Béla megbízásából vizsgálódott a kórházban. Egyetértését fejezte ki azon tervvel kapcsolatban, hogy a sebészet emelet padlástere beépítésre kerüljön. Nyáron betegségére hivatkozva, Morvái Antal kórházgondnok 6 hónapos betegszabadságra ment, október 31-ig. Helyettesítésével Bády Istvánt bízták meg. Fazekas Kálmán építőmester 1938. szeptember 10-én készre jelentette a fertőző épületét. A Kórházbizottság decemberi ülésén kórházlátogatás is szerepelt. Megállapították, hogy a kórház legkorszerűbb része a sebészet, elkészült a Fertőző Osztály, szépen néz ki az apáca és a portáslak, a hullaház és az elmemegfigyelő, valamint a kazánház elfogadható. Siralmas állapotban van viszont a II. pavilon és a mosókonyha. Az év végén derült ki, hogy egészségi állapota miatt Morvái Antal nem tud újra munkába állni. 35 év, 7 hónap és 30 nap munkaviszony után 266 pengő 80 fillér alapnyugdíjat állapítottak meg, különböző pótlékokkal. 1939. tavaszán a városnak és az érsekségnek vitája támadt. A Simor Kórházban a Kolos Kórház betegeinek kiköltözése után, a helyreállítási munkálatok az érsekség szerint 12 655, a város szakértői szerint 10 840 pengőt tettek ki. Hosszabb egyeztetés után a város 9 000 pengő kártérítést szavazott meg az érsekségnek, azt is sikerült elérni, hogy a törlesztés a nehéz pénzügyi helyzet miatt 6 évre elosztva történjen. 223