Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002
Eggenhofer Béla igazgatósága 1933-1948
A háborús évek alatt a zsidó származású orvosokat igyekezett olyan állásokba helyezni, ahol a diszkrimináló törvények nem érhetik utol. 1944. március 19-én a német megszálláskor lemondott tisztségéről, és a belügyminiszter és az orvosok kérésére vonta csak vissza lemondását. Bár 1945ben igazolták, de később nézeteltérése támadt a hatalom képviselőivel és átmenetileg, miután kitanulta az órásmesterséget, órásként volt kénytelen megélni. Mindezek ellenére Waksmann professzor Johan Bélának adta át a streptomicin törzset. Johan Béla indította be a hazai penicillin és streptomicin gyártást. Az ő irányításával kezdték előállítani a szintetikus B 12 vitamint a Kőbányai Gyógyszerárúgyárban. 1989-ben, születésének centenáriumán az általa alapított és világhírre emelt Országos Közegészségügyi Intézet kertjében felállították mellszobrát. (143) Sokan mozdultak meg, hogy elősegítsék a rekonstrukció ügyét. Hogy már akkor is mennyit kellett lobbizni egy-egy terv megvalósításáért, arra jó példa Eggenhofer Béla jelentése, melyet 1936. július 3-án írt a polgármesternek. Ebből megtudhatjuk, hogy ő, Bakay professzortól, Rajner János pedig a döntést hozó tanács "X.Y." tagjától arról értesült, hogy az esztergomi kórház rekonstrukcióját elodázni szándékoznak. A kórházigazgató felkereste a minisztériumban X.Y. urat, és midőn ez a hír, megerősítést nyert, újra Bakay professzorhoz fordult, aki egykori tanítványát dr. Dávid Mihály miniszteri tanácsoshoz irányította. A tanácsos úr elcsodálkozott a hír kiszivárogtatásán és támogatásáról biztosította Eggenhofer Bélát. A kórházigazgató nem csak a belügy, hanem a pénzügyminisztérium számos munkatársát is felkereste. Mindezek után bizakodva zárta jelentését. A szervezett és sok-sok embert megmozgató háttérmunkának meg lett az eredménye. 1936. július 22.-i dátummal megérkezett a Magyar Királyi Belügyminisztériumtól, dr. Dávid Mihály aláírásával az a terjedelmes levél, mely bizonyos feltételekkel zöld utat biztosított a rekonstrukciónak. A levél lényegét a város közönsége számára Eggenhofer Béla a Magyar Sión július 26.-i számában így foglalta össze: " ...a kórházépítés, két és félévi huzavona után, a legközelebbi jövőben megkezdődik. A magyar kir. belügyminiszter úr, ki egyébként rendkívül nagyfokú és hozzáértő közegészségügyi érzékkel rendelkezik, már a tavaszi látogatásom alkalmával tarthatatlannak látta a Kolos Kórház jelenlegi állapotát és kilátásba helyezte segítségét, valamint jóindulatát. Magas kezdeményezésére, közegészségügyünk új és modern alapokra való fektetője, dr. Johan Béla államtitkár úr vette kezébe kórházunk szanálási tervezetét és fejlesztését s a megye, valamint a város agilis vezetősége, úgyszintén képviselőnk ügybuzgó utánjárása is, a nehezen mozgó, kölcsön szekerét erőteljesen meglökve, utolsó tanácskozásra gyűjtött össze bennünket a belügyminisztériumban f. hó 20117