Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002

Eggenhofer Béla igazgatósága 1933-1948

A kölcsönt az OTI biztosította. A szerződés szerint 1935. október 1-től minden év április 1-én és október 1-én kell a részleteket törleszteni 25 éven keresztül. A kamat 6 százalékos volt. Az OTI szigorú ellenőrzéshez is kötötte a kölcsönt: ..."Minthogy a kölcsönvevő a kölcsönt kifejezetten abból a célból kapta, hogy azt teljes összegében a jelzálogul lekötött ingatlanokon álló közkórháza kibővítésére és teljes tatarozására, központi fűtőberendezéssel és hideg melegvíz-szolgáltatással való ellátására, a kórház berendezésének és felszerelésének felújítására és kiegészíté­sére és egy új szülészeti osztály felállítására / építésére/fordítja, az Intézet fenn­tartja magának azt a jogot, hogy a kölcsönt részletekben, mégpedig a munka előre­haladásának arányában, illetőleg azoknak a beszerzéseknek arányában folyósítsa, amelyekre az Intézet a kölcsönt nyújtja." (138) A pénzügyi tranzakciót a minisztérium május 21-én engedélyezte. Ki­írásra került a szülészet átépítésére szóló pályázat. 15 ajánlat érkezett. Vé­gül is a kőműves munkákra Fazekas Károly és Romanek Miklós, míg a víz­vezetéki munkákra a budapesti Tollár Lajos cége kapott megbízatást. 1935­re 13 500 pengő állt rendelkezésre, a további összegek az OTI kölcsön reali­zálódása után váltak esedékessé. Eggenhofer Béla részletes tervezetet dolgozott ki, melyet kis füzet for­májában meg is jelentetett. "A Kolos közkórház szanálási és fejlesztési tervezete" címmel. Ebből a dokumentumból megismerkedhetünk a korabeli kórházzal és a rekonstrukció elképzeléseivel. Induljunk el a kórházkaputól, mi fog megváltozni a kórházban, ismer­kedjünk meg az igazgató terveivel: ..."A bejárati kapunál feltétlenül felállítandó egy kapus-lakás, hogy végre hely­reállítassuk a kórházi rendet". Ebben a kapuslakásban lesz elhelyezve a tele­fonközpont. Ennek pénzügyi igénye 4 800 pengő. A volt igazgatói lakás szülészeti pavilonná való átalakítása már el is kezdődött. A kápolna tetejét ki kell cserélni, hisz az épület beázik / 1000 pengő / A sebészetre feltétlen indokolt az emeletráépítés. Óriási itt a zsúfoltság. Állandóan cserélgetni kell a betegeket, gyakorlatilag nem fordul elő, hogy egy operált beteg az egész kórházban töltött idejét ugyanazon az ágyon tölt­se ki. A steril műtő, a sterilizáló, az urológiai és fényterápiás szoba, az am­buláns váróterem az irattár hiánya rossz hírét költi az intézménynek. Az átépítés után a sebészeti ágyszám 39-ről 59 emelhető. Eggenhofer Béla utal a m. kir. miniszterelnökség 7 917/1935. M.E.IV. számú leiratára, melyben javasolják, hogy "a két pavilon / sebészet és belgyó­gy ászát/közt fedett, illetve zárt / esetleg fűthető/átjáró építtessék, hogy a betegek a szabadban levő szállítás ártalmának ki ne tétessenek." / A teljes átépítés ára kb. 72 066 pengő / (139) AII. pavilonba kerülnének a Simorból a belgyógyászat, a szemészet és a 112

Next

/
Oldalképek
Tartalom