Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002

Eggenhofer Béla igazgatósága 1933-1948

A belgyógyászati alorvosi állásra pályázatot írtak ki. 3 pályamű érke­zett. Hamvas Ödön 27éves. 1933 óta ellenérték nélkül dolgozott a Simorban. Darányi Pál Boldizsár 31 éves Pestújhelyről. Flesch Anna 32 éves a Korányi Klinikáról. Az alispán - Palkonyai utóda - dr. Frey Vilmos, Hamvas Bélát nevezte ki a Kolos Kórház alorvosává. 1934-ben a vármegye élén is változás történt. Dr. Lingauer Sándor lemondott, utóda dr. Radocsony László lett. Az Országos Orvos Szövetségben Gönczy Béla halálával megüresedett helyre rendes tagnak Hamza Józsefet, póttagnak pedig Balassa Gábor kis­béri orvost választották meg. A kórházban bevált az Eggenhofer által szorgalmazott új élelmezési szisz­téma. 1 300 pengő megtakarítást tudtak kimutatni. Ez volt a fedezete az üvegház építésének. A konyhavezető Simon János kivívta az igazgató elis­merését. Méltányolta munkáját a "diétás néne" is. Munkakapcsolatukból sze­relem, majd házasság lett. Sós József / 1906-1973 / professzor véleményét is kikérték, hogy a házasság után nem összeférhetetlen-e hogy, mind a ketten munkahelyükön maradnak. A hivatalos válasz nem állapított meg összefér­hetetlenséget, így az élelmezés és a diétás szolgálat továbbra is harmoniku­san együttműködött a kórházban. A tudományos élet fellendülésének mindenki tanúja lehetett Esztergom­ban. A Magyar Király Szállóban rendszeressé váltak az orvosi összejövete­lek, előadások. Mindez Horeczky Géza szervező munkájának volt köszön­hető. Májusban például Scheiber Győző a tbc-ről, S.-né Kovács Mária az isko­laorvosi munkáról számolt be. Décsi Ferenc az iskola fogorvosi tevékenysé­gének eredményeit ismertette: 2 év alatt az alsó 2 osztályban, a városban 1317 fogat tömött be és 124-t húzott ki, a tanulók 7,5 százaléka volt csak ép fogú! (131) Novemberben Strompf Margit gyermekorvosi munkájáról beszélt, Nickmann István dorogi pénztár orvos pedig a fogyókúráról. Decemberben Kerschbaummayer Ödön az új gyógyszereket ismertette, Takáts József pe­dig a vitaminok szerepéről szólt. Valamennyi előadáson igen sok érdeklődő volt jelen. Kevesen lehettek viszont a Belvárosi temetőben, azon a temetésen, ahol Bártfay Gézát helyezték örök nyugalomra. A zaklatott életű egykori kórházi gondnok, kegydíjas közgyám 1934. március 13-án, életének 86. évében hunvt el. (132) Decemberben megtörténtek az OTBA /Országos Tisztviselő Betegsegély­ző Alap / állásokra a kinevezések. Esztergomban Takáts József lett kinevez­ve. Az év vége előtt elfogadták 82 015 pengő hiánnyal és 4 pengő 70 fillér 109

Next

/
Oldalképek
Tartalom