Osvai László: Orvosportrék Esztergomból 2.

Előszó

dr. dinnyés józsef Sok évet dolgoztunk egykor együtt, de már nagyon rég óta nem beszélgettünk. Ennek a riportnak az aktualitását az adja, hogy te lettél Rajner János, Lélek István és Szontagh Csaba utóda az I. Belgyógyászati Osztály élén. Nyomaszt vagy lelkesít ez a névsor? - Inkább nyomaszt. Ez a munka egy kemény szolgálat és ilyen nevek után az elvárások nagyok. A felsorolt elődeidet több ember közül választották ki a város vezetői. Te viszont egyedül pályáztál és így lettél kinevezve a főigazgató által. Miért van az, hogy manapság a belgyógyászat ennyire nem keresett pálya lett? - Úgy hiszem, hogy egyáltalán az orvoslás, ezen belül a kórházi orvoslás presztízse romlott. Mind erkölcsileg, mind anyagilag a megbecsülés nagyon rossz. A végzős orvosok elhagyják a pályát. Példaként említeném, hogy ebben az évben rezidens nem is jelentkezett az osztályra. Szerinted mi kell ahhoz, hogy hazánkban ma valakiből egy városi kórház belgyógyászatát vezető on'os legyen? - Megfelelő szakmai felkészültség kell hozzá és vezetői rátermettség is, és persze elszántság, hisz ez egy egész embert igénylő munka. Esztergomban Naszlady Attila elkezdte, azután Szontagh Csaba veled egy magas szintre juttatta a kardiológiát. Neked, mint osztályvezetőnek mi a szakmai programod? - Valójában az esztergomi kardiológia 1976-ban kezdődött. Akkor egy kardiológiai részleget alakítottunk ki 2 kórteremből. Az emeleten működött az őrző, majd lekerült a földszintre és szép lassan kezdtük felszerelni műszerekkel, illetve a szakmai tudást is próbáltam elsajátítani Szontagh főorvostól és az ő nyomdokaiba lépni. A kardiológia itt Esztergomban viszonylag magas szinten működik. El tudunk látni minden akut esetet, illetve akik sr ""»c *

v* 153