Osvai László: Orvosportrék Esztergomból 2.

Előszó

sággal szolgált számomra! Külön meg szeretnék emlékezni Takács Jánosról, aid igazi háziorvos és „gentleman" volt. Élete utolsó éveiben háziorvosának kért fel, melyet megtiszteltetésként éltem meg, Szívesen emlékszem vissza a szelíd, jószándékú Teleki Kálmánra is. Ezt a sort szerencsémre még folytathatnám is. 1968-ban kikerülni egy kórházból és körzeti orvosi gyakorlatot folytatni, ez akkoriban „lecsúszást" jelentett szakmailag. Nem bántott ez téged? - Egyáltalában nem. Amikor idekerültem egy olyan életformát élhettem, ami legközelebb állt az egyéniségemhez. A magam urává váltam. Voltak persze főnökeim, de korántsem olyan szoros ellenőrzés alatt, mint a kórházban. Tóth Jóska például rendes, jószándékú vezetőm volt, vagy jól tudtam együttműködni Havasi Lacival is. Szentgyőrgymezői egy kicsit mindig elkülönült a várostól. Az itt élő emberek mások, mint Esztergom más részén lakók. Hogyan tudtál beilleszkedni? - Ismertem a környéket. Gyermekkorunkban mi „nagyvárosiak" a szentgyörgymezőiekkel nag)' csatákat vívtunk. Mindig is szerettem a városnak ezt a részét. Hogy mégse költöztem ide, annak egyik oka az volt, hogy a Petőfi utcában levő házamban kénvelmesen élhettem, j ' jó barátaimmal körülvéve. A másik ok az volt, hogy ez a városrész nem volt csatornázva. Ahogy ez megtörtént úgy döntöttem, hogy ideköltözöm. Szentgyörgymezőn az emberek - közhelynek számít - ha valakit elfogadnak, azt befogadják. Engem elfogadtak. Nem igaz, hogy úgy kell élnem, ahogy ők elvárják. En mindig úgy éltem, ahogy éltem, és ők elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Természetesen minden közösségben vannak olyanok, akik velem nem akarnak barátkozni, de én jól érzem itt magam. Az elmúlt 34 év alatt, az alapellátásban is voltak változások. Körzeti on'osból családorvos lettél, te előbb, mint sok más kollegád. Miben látod ennek a változásnak a lényegét? - A körzeti orvos - buta, de jó hasonlat - legelöl van a fronton, mögötte van a hadtáp és a felső vezérkar. Sokszor nem volt fegyverünk, vagy nem kaptunk töltényeket, ugyanakkor mindig elvárták tőlünk, hogy a csatákat megnyerjük. Nekünk az egymást követő kormányok mindig csak 110