Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

közök beszerzésében. Ha már a műlencse a beültetéseket említette, ez sem tartozik az újításai közé? A lenese beültetést először egy londoni szemorvos I larold Ridley végezte 1949-ben. Húsz esztendő telt el, amikor Magyarországon egy szegedi tanársegéd elsőként merte alkalmazni, ezt az abban az időben még sok kockázatot magában rejtő műveletet. Talán nem fog téged túlságosan meglepni, hogy ez az úttörő orvos 2 évvel járt alattam a csabai gimnáziumban. Az én "újításom" mindössze annyi, hogy 1983-ban elkezdtük sporadikusan a műlencse beültetéseket, dacolva az akkori hivatalosnak mondható felfogással, amely szinte eretnekségnek, legjobb esetben kóklerságnak tartotta az efféle machinációkat. Jellemzésképpen említem meg, hogy a hazai 6 szem-klinikán tíz évvel ezelőtt még tabu volt az implantátio. Ma már csak elvétve található olyan osztály, ahol ne végeznék ezt a kiváló műtétet, hiszen a tanulatlan 80 éves nénik és bácsik is ma már úgy jönnek, hogy igénylik a lencse beültetését. Ezen után az sem lepne meg, lia azt állítaná a főorvos úr, hogy a kancsalság kezelésében sincs speciális esztergomi metódus, holott az ország minden tájáról érkeznek ide a kancsal betegek. Pedig nincs. Nálunk szimplább módon sehol nem kezelik és operálják a kancsal gyermekeket. A mi műtéti technikánkat egy fiatal orvos egy nap alatt elsajátíthatja. Sikereink titka nem szakmai jellegűek, sokkal inkább az. emberséges felfogásunkból táplálkozik. A legtöbb osztályon egy hétig benn fogják az operálandó kis gyereket, csak tudnám, hogy miért. Illetve tudom, a régi nagyjaink így csinálták. Mi évek óta csak ambuláns műtéteket végzünk. Pár órai ittlét után felébredve a bódulatbóla szüleivel együtt távozhat a kis beteg. Még soha nem láttuk ennek a kárát. Az. anyagi vonatkozásáról nem is beszélve, holott a közel jövőben ennek egyre nagyobb jelentősége lesz. Mi a régi jó szocialista időkben elkezdtük az ambuláns műtéteke végzését, pedig abban az időben az ágy kihasználási százalék bűvöletében ez nagy luxusnak számított. Öt évvel ezelőtt még mi is felvettük 1 legfeljebb 2 napra a kis gyerekeket. Emlékszem hány édesanya szeretett volna itt maradni a gyermekével, de a fennálló rendelkezések alapján ez nem volt lehetséges. Akkor támadt az az ötletünk, ha kísérőként nem is, de mint beteget miért ne vehetnénk fel őket. így szenvedett azokban az időkben annyi édesanya kötőhártya gyulladásban. Ezzel mindenki jól járt, a mama is, gyerek is és nem utolsó sorban mi is, mert az édesanyáknál jobb ápolónő nincs a világon. Biztos vagyok benne, hogy műtéti eredményeinkkel is meg voltak elégedve a szülők, de az is biztos, hogy ennek a rugalmas felfogásunknak is nagy szerepe volt és van abban, hogy osztályunk ilyen kiemelkedően szép sikereket mondhat magának a kancsalság gyógykezelése terén. Köszönöm a beszélgetést 1993. május 89