Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

nám fizikailag, a szemészet mellett döntöttem, és az akartam lenni. Ennyire könnyen ment, csak elhatározás kérdése volt? Nem. Be kellett menni a minisztériumba, ahol egy barátságtalan hölgy közölte: sajnos szemész nem lehetek, mert nálunk tervszerűen mennek a dolgok, és először a katona orvoskodást ajánlotta, majd általános orvost akart belőlem csinálni. Végül kórboncnoki állást ajánlott Pásztón. Sikerült elérnem- szüleimre hivatkozva, hogy ha már muszáj kórboncnoknak mennek, akkor legalább Gyulára kerüljek. Első állásom így a gyulai kórbonctanon volt. Meddig volt patológus? Két év múlva eljöttem. Az akkori igazgatóval együtt sakkoztunk a gyulai kórház csapatában, és így vele meg tudtam beszélni, hogy a szemészetre kerüljek. Egy év múlva Debrecenben volt egy tudományos ülés, ahol én is tartottam egy előadást. Miklós Andornak ez nagyon megtetszett, odajött hozzám és megkérdezte, nem lenne-e kedvem mellette dolgozni második emberként. Ez volt május 12-én, július 1-én már szombathelyen landolt velem a repülőgép. Érdekes, hogy Esztergomba és Szombathelyre is úgy kerültem, hogy az osztályon még csak körülnézni sem volt alkalmam. Szombathely óriási dolog volt az életemben. Valóban én lettem a második ember. Az, hogy tíz év után engem a minisztériumból hívtak fel annak köszönhető, hogy Miklós tanárnak elismert neve volt az országban. Szombathelyen hazánk legnagyobb vidéki szemosztálya volt a maga 60 ágyával. Esztergomban nyugodtan vettem át az osztály vezetését. Pillanatig nem féltem, hogy olyan eset jöhet, amit szombathelyi tapasztalataimmal nem tudnék megoldani. Ezek szerint új műtéti eljárásokkal gyarapította az esztergomi osztály repertoárját? Bármennyire meglepő is, nem! Kezdetben hihetetlenül óvatosnak kellett lennem. Budapesttől 45 km-re nem akartam hazardírozni. Csak azokat a műtéteket végeztem, amelyek biztos sikert ígértek. Először a jó hírünket akartam megalapozni, és éppen azért a rázósabb és bizonytalan kimenetelű beavatkozásokat, mint például az ablatio retinae , vagy a szaruhártya átültetés elküldtem a megfelelő szakintézetekbe, ahol egyrészt jól is operálnak és a válluk is szélesebb a miénknél. A hírnév kialakítása után gondolom sok újítást vezetett be az osztályán. Tulajdonképpen számottevő újítás nem fűződik a nevemhez. Továbbra is csak arra törekedtem, hogy megfeleljünk annak a színvonalnak, ami joggal elvárható így járási rangú osztálytól. Ehhez arra volt szükség, hogy baráti összeköttetéseim révén sok olyan műszert sikerüljön megszereznünk, amire egyébként a kórház költségvetéséből nem futotta. Gondoljunk csak a Wildoperációs mikroszkópunkra, amely egymagában 53.000 DM-be került és amely nélkül a műlencse beültetések modern formái elképzelhetetlenek lennének. Ezt például a Medicor gyár ajándéka volt. De óriási segítségünkre volt a Granvisus is különféle vizsgáló eszéé