Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

- Elégedett einher vagy? Azért ez túlzás. Az a közeg, amiben most élek bizonytalan. Nem látom, sem a saját, sem a magyar urológia jövőjét. Egészében azért nem panaszkodhatok. - Szívesen lennél-e most kezdő orvos? Érdekes kérdés. A húgom V. éves az egyetemen. Amikor először azt mondta, orvos lesz, én le akartam beszélni. O most élvezi az egyetemi éveket, de azt kell feltételeznem, hogy nem lesz sok sikerélménye. Már az indulás is keserves lesz. Az orvoslás sajnos a presztízsét vesztette. Úgy látom az orvoslás a 70-es években válságba került, a 80-as években vegetált és utána meghalt az egész. Önkritikusan el kell mondanom, hisz benne éltem én is, hogy ez az orvostársadalom hibája is. A kérdésben benne vannak hatalmi törekvések, anyagi kérdések is. - Mondd szerinted ki fog minket gyógyítani, ha betegek leszünk? Igazából nem tudom megmondani. Ugv látom és sajnálom, hogy azok a fiatal kollegák, akik rátermettek, kezdés után a gyógyszergyárakhoz mennek jó pénzért, kereskednek, kamatoztatják nyelvtudásukat. Belőlük már nem valószínű, hogy igazi orvosok lesznek. - IIa felkérnének, hogy próbálj rendet teremteni az egészségügyben és ehhez pozíciót is adnának, vállalnád? Nem vállalnám. A változtatásokat szerintem a biztosítás irányából kellene kezdeni, és anyagi kérdéseket kellene tisztázni. Megfelelő bérekkel ki kéne zárni azokat a mellékjövedelmeket, amelyekből élünk. Egy osztályvezetőnek például nem volna szabad pénzszerzéssel foglalkoznia, neki a minőséget kellene garantálnia. A minőséget egyébként is előtérbe kellene helyezni a jelenlegi mennyiségi szemlélettel szemben. Nem ebbe az irányba indultunk el. Gálád dolognak tartottam, hogy nyilvánvaló paraszolvenciás szakmákban semmiféle adóbevallási kötelezettséget nem vezettek be. Ez egyértelműen azt sugallta, hogy az adóhivatal és a Népjóléti Minisztérium megegyezett. Én eredendően minden orvosnak adószámot osztottam volna ki, majd később vizsgáltam volna, hogy bevallja-e vagy nem. Persze a fizetéseket is rendezni kellett volna, így tisztázódhattak volna a viszonyok. - Mi a véleményed az Orvosi Kamaráról? Amikor azt mondom, hogy az orvostársadalom megérdemli a sorsát, akkor a kamarára is gondolok. A legelső összejövetelek kapcsán még 1990-ben ott voltam az Építők székházában. Boldogan mentem oda, mert olyan összefogásban hittem, amivel el lehet indítani a valódi reformokat. Abban a teremben egy politikus sem volt. Amikor vége lett az ülésnek rendkívül elkeseredtem. Persze alakult egy Kamara. Tudjuk milyen. Semmilyen. A Kamarában óriási fantázia lett volna, de nem tudtuk kihasználni. Hatékony véleményét, érdekegyeztetését ennek a szervezetnek nem látom. - Eérjünk vissza egy kicsit a pályádhoz. Mi mindennel foglalkoztál a BM kórházban? 53