Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

mostani ágyszámleépítés nem tudom, hogy fogja ezt az irányt szolgálni. Meglehetősen sötéten látom az egészségügy jelenlegi helyzetét. A vezetés részéről kemény lépések következnek, melyeket kikerülni nem lehet. Az ágyszámesökkentés és a szakmai követelmények nem mindig kerülnek összhangba. Létszámban, szakmai színvonalban, felszerelésben fejleszteni kellene az alapellátást. Erre nincs elegendő pénz és jelenleg az orvosok ellenérdekeltsége is komolyan felvetődik. Mi a véleményed az egészségügy morális helyzetéről és arról, hogy miként érinti a betegeket az a kritikus helyzet, ami az egészségügyben ma általános. - Az egészségügyi dolgozókat rendkívül erősen érinti a mai kritikus helyzet. Alapvető egzisztenciális problémáik vannak vagy lesznek. Mindenkiben felmerül a kérdés: miből fogunk megélni, lesz-e munkahelyünk. Az lenne az elvárható, hogy minden átalakításnál a betegek érdeke kerüljön előre. Azt látom, hogy az alapellátásban, ha fejlődés nem is, de legalább visszaesés nem következett be. A betegekkel kapcsolatos bánásmódban javulást hozott az, hogy az orvosok vetélkednek a betegekért. A beteg úgy érezheti, az alapellátásban kicsit többet törődnek vele. A kollegák közötti békés egymás mellett élést felváltotta egy feszültséggel teli viszony. Az egyes szakterületek között nagy a különbség az elérhető jövedelmeket tekintve és a szakmán belül is differenciálódnak a jövedelmek. Ez a feszültség kétségtelen rontja a morális helyzetet. I la a családorvosi létszám növelését nem többletráfordításokkal oldják meg, hanem tovább szeletelik a tortát, úgy az alapellátásban is fokozódnak majd a feszültségek. Minden beszélgetést végén arra törekszem, hogy valami optimista dologgal búcsúzzak. Tudnál optimista lenni? Tudjuk, hogy az egészségügynek maximum 20 %-os része van a lakosság egészségügyi mutatóiban. 80%-ban ezt egyéb tényezők szabják meg. Továbblépésre akkor lehet majd igazán gondolni, ha az ország gazdasági eredményei alapján elmozdulunk arról a mélypontról, ahol évek óta vagyunk. Köszönöm a beszélgetést 1996. szeptember 139