Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

- A medicina célja az kell legyen, hogy minél több fogható dolgot gépesítsünk és a nem foghatókra maradjon meg az emberi kapacitásunk. Konkrétan ez például azt jelenti, hogy nálam az osztályon a kórlap 600 kérdéses és 40 perc alatt lehet kitölteni. A továbbiakban az adminisztráció automatikusan történik, még számla is készül. De ennek nem az a célja, hogy 40 perc után a doktor elmegy Fülest fejteni. A felszabadult időben foglalkozhat a beteggel, és nem mérhető adataival, lelkével. így a szubjektumhoz tud közelíteni. Erre kell felszabadítani az orvost. - A professzor úr egész életét végig kíséri ez a fajta gondolkodás, a dolgok rendszerbe való elhelyezése. Úgy érzem mégis, hogy Ön egy magányos fecske a medicina tanítói között. - A medicina legalább 3 ezer éves, ha nem 5 ezer. Amióta elektronika van az kb. 50 év. Az ilyen újszerűségnek áttörni 5 ezer évet nem könnyű. Személyes vonatkozású dolog, hogy nekem mindig volt valami affinitásom az elektronika iránt, talán genetikusan- nem tudom- bár apám nagyon is a földön állt, hisz testnevelő tanár volt. Az első Kardiológiai Intézeti főnököm Ghiczy Kálmán vezetett rá az informatika fontosságára. De tulajdonképpen mindig izgatott az orvoslásban az, ami nem volt megfogható. Mi az, hogy diagnózis? Bizonytalanság, vagy bizonyosság. Ez így filozófiai kategória, de ha azt mondom negentrópia, akkor meg van fogva. Akkor a Shannon képletben ott van, hogy negatív logaritmusa a valószínűségnek. 1965-ben Nizzában mi már előadtunk számítógépes vérkeringési modellt. - Nem hiszem, hogy sokan érthették. - A disszertációmhoz 1968-ban mérnököket hívtak, mert Magyarországon nem volt orvos, aki opponálni tudta volna. - A ránk zúduló információk tengeréből hogyan lehet eljutni a tudás szigetére? Mennyire segíthetnek ebben a gépek? - Azért gond sok esetben az információ megszerzése, a tanulás, mert a keletkezés gyorsabb, mint a felvétel lehetősége. Fényszedő gépek vannak, amelyek gyorsabban szednek, mint ahogy olvasni lehet. Következésképpen be van programozva az írott sajtóba az, hogy nagyrésze elolvasatlan marad. Ha belegondolunk, hogy vajon mennyire effektív módszer az, hogy egy kis fehér papírsivatagban fekete betűbogarakon mászkálunk végig, és onnan próbálunk nyomdafestékbe balzsamozott gondolatmúmiákat előhozni, akkor látható, hogy ez a fajta információközlés nem elég hatékony. Messze elmarad az agyi befogadóképességünk korlátozottsága folytán az ismeretünk, a lehetséges ismeretekhez képest. Szerencsére van az emberben egy másik tulajdonság, amit nem használtunk még ki. Ez pedig az egyben való megragadása a dolgoknak. Az alakfelismerés címén ezt már pedzi az informatika. Mondok rá egy példát. Egy gyerek 3 éves korában ezer ember közül is kiválasztja a szüleit anélkül, hogy az arc középpontjától az egyes pontok távolságának a paramétereit leolvasná, vagyis megragadja egészben ezt a relációt, és erre az agyunkban van valami preformált készség, ami még messze nincs kihasználva. Ha valamikor ismeretközlés lesz 10