Némethy Lajos: Emléklapok Esztergom multjából
Előszó
V közvetlenebbül maga előtt láthatja, mintha azon kor embere mondaná el neki, vagy levélben irná meg az idejebeli eseményeket. A könyv egyik-másik tárgya egészen új és ismeretlen az Esztergom történetét kedvelő előtt. Ilyenek Ifi. Endre Szentkirályon és Gönczöl lovag és püspök. A török világ Esztergomban ismeretes tárgy. Erről Kőrösy László érdekes füzete »Esztergom felszabadulása« nyújt tájékoztatást. Azonban e viszontagságdús korszakból oly temérdek érdekes esemény lappang az okmányokban, hogy e kötetet azokból össze lehetett állítani anélkül, hogy az emiitett »Emlékkönyv«-ben foglaltakat ismételni kellett volna. Egyrésze e dolgozatnak már közölve volt az »Esztergom« helyi lapban. E könyvben ugyanaz terjedelmesen bővítve, nem csupán utánnyomat, hanem bővített újbóli dolgozat, sőt a »Török-világ« 1(550—1683. terjedő része még közölve sem volt. A gondos olvasónak fel fog tűnni, hogy a török időkben Esztergomot látogatók utazási naplója jegyzeteiből, vagy az Esztergomban nagy számban török fogságban tartott keresztény rabokról, vagy pedig itt élt és működött nagy férfiak életadatairól alig van szó. Ezek a tárgyak külön fejezetekben lettek volna tárgyalandók; de mivel e mű már a kiszabott terjedelmet megnyerte, a nevezett