Némethy Lajos: Emléklapok Esztergom multjából

Török világ Esztergomban

— 107 — Aug. 4-én a Duda alatt összpontosított sereg Mohamed basának, Sinán nagyvezér fiának, vezetése alatt Esztergom előtt megjelent, hogy az ostromló sereget szétverje. Az alapos vereségnek elmondása, melyet a segitségre jött eme török sereg szenve­dett, túlhaladja feladatom keretét, csupán arra terjeszkedhettem ki, hogy a benlevőkkel mi történt. A segitségre jövőknek egyik feladata az is volt, hogy a várba segitséget vigyenek, ez pedig sikerült a borzasztó zűr-zavarban. Mohamed anatoli begler­bég 500 lovast be tudott vezetni a várba. Ezek között volt Semsi basának fia, a boli szandsák is. Ali hősies halála után Mohamed vette át a vár parancsnokságot, aki a beállott vizszüke és a Mohamed Hinan fiától kért segitség elmara­dása, a várnak pedig roskadozó volta miatt, me­lyet a naponta történt 1500 egész 1800 ágyúlö­vés okozott, magát, kényszerítve érezte Pálffy Miklóssal és Nádasdy Ferenccel a vár átadása iránt tárgyalni. A tárgyalásra nem ő maga ment, hanem a finom műveltségű Semsi basa fiát ha­talmazta fel. A tárgyalás alatt a fogságban levő Kopán bégnek az ágyúk torka előtt kellett állnia. A tárgyalás eredménye a várnak szept. 2-ikán történt, oly módú átadása volt, hogy az őrség és lakosság holmijával együtt hajón Visegrád felé eltávozhat. Ekkor Esztergom várából 30 hajón eltávozott 823 harcképes, 611 sebesült férfi, 600 nő, 211 gyermek. Összesen 2245 sze­mély. A várban találtatott még 60 német és 92 magyar fogoly. Mondják, hogy a várőrségből össze­sen 3500 esett el, körülbelül 40 pedig a keresz­tény táborba szöktek volt át. 1) Midőn a győzedelmes seregbeliek diadallal 1 Hammar, Gesch. des Osman. Reichs. II. Aufl. II. 606.

Next

/
Oldalképek
Tartalom