Némethy Lajos: Miként jutott 1543-ban Esztergom árulással török kézbe

e.3 is inkább el kell viselni, mit a várat, a kereszténység előbástyáját remegés és gyávaságból oda adni, és magokat pedig a szószegő ellenségnek odavetni, hogy barom módra megkínozza és végre levágja. A hatalmas Istenben kell reménykedi, és ha arra kerül a dolog, hogy a várnak vesznie kell, akkor vele együtt vesszen életünk is. Mivel ezzel semmire sem mentek, mert a főnököknek lelkülete már meg volt rögződve és már a zűrzavárban, — a nélkül hogy a katonák nézetét kitudták volna — küldtek közvetítőt a táborba, az igéret kikérésére, és az ellenségnek, a kicsinálás szerint, a viznél levő tornyot átadták. Ennek láttára, és mivel az ellenség több oldalról már a várba behatolt, a katonáknak beleegyezése az átadásba kierőszakoltatott és így az országnak legjelesebb vára és temploma gyalázatos módon, olyanoktól, a kikről azt soha feltételezni nem lehetett volna, elárultatott. Maga a zsarnok, az átadás után, nem akarta a parancsnokok tekintetét elviselni, mert az ilyen aljassággal bemocskoltak legméltóbbak bármely kivégezésre. Ú maga, az adott Ígéretet teljesen betöltötte, ámbátor a tisztek és katonák a váron kívül, néhány elbocsátottnak kivételével hadijelvényeik és fegyvereiktől megfosztattak. Vannak hitelt érdemlő férfiak a kik azt állítják, hogy a várparancsnok már kezdettől fogva barátaival egyetértve elhatározta a várnak átadását, és leveleket, melyek lövegekre voltak erősítve, hajított a táborba. E levelekkel kitanította az ellenséget arról, hogy a várnak leggyengébb része a „Sezt" nevű víztorny és igérte, hogy ha azt beveszi, akkor a vár magát meg fogja adni. Mind ez azonban tisztábban ki fog derülni, mert ezen gyanús dolgok és a váratlan kimenetel miatt a várparancsnok az átadás többi tényezőivel együtt tömlöczbe vetve, ki fogja mondani a valót. Elmondtam Szentségednek a dolgot úgy a mint történt, valóban nagy szomorúsággal és könyek kőzött, habár az érseki javaktól és jövedelmektől a várnak átadása következtében a legcsekélyebben sem fosztattam vagy rövidítettem meg, de mégis úgy tűnik fel nekem, mintha önmagam sem maradtam volna meg magamnak, mivel egyházamtól, mely nekem mindig kedvesebb volt életemnél, ily méltatlanul fosztattam meg. Ha kellett volna kimúlnom, nem lehetett volna nekem keserűbb, mint eme eseményt átélnem. Eleget szorgalmaztam esedezve Felséges királyunknál, néhány nappal az ostromlás előtt, hogy engedelmével egyházamhoz mehessek. Már akkor előre éreztem, hogy felette